Kádba fojtotta gyerekeit, ezután gyújtotta fel a lakást egy pozsonyi édesanya

Kádba fojtotta gyerekeit, ezután gyújtotta fel a lakást egy pozsonyi édesanya Mészáros Richárd2025. 08. 19., k – 16:12

Kiderült, a gyerekek nem a lángok következtében, hanem saját édesanyjuk keze által vesztették életüket.

Amint arról korábban beszámoltunk, lakástűzhöz riasztották kedd délután a mentőket Pozsonyba, Főrév (Ružinov) városrészbe. Két felnőttet a helyszínen elláttak, két gyerek életét azonban már nem tudták megmenteni – tájékoztatott korábban az Egészségügyi Mentőszolgálat Operatív Központja (OS ZZS) a közösségi hálón.

A Markíza úgy tudja, a két gyerek nem a tűz következtében vesztette életét, hanem saját édesanyjuk végzett velük, a kádba fojtotta őket. 

A lakást ezután gyújtotta fel. A rendőrség a gyanúsítottat őrizetbe vette, a nő beismerte tettét.

Kapcsolódó cikkünk

Nem sikerült újraéleszteni a pozsonyi Főrévben kiütött lakástűz két kiskorú áldozatát – tájékoztatott a közösségi hálón az Egészségügyi Mentőszolgálat Operatív Központja (OS ZZS).

„Az Egészségügyi Mentőszolgálat Operatív Központja két gyorsmentőt és két mentőorvosi kocsit küldött ki a főrévi lakástűzhöz. Az eddigi információk szerint a mentősök jelenleg két felnőttet látnak el a helyszínen. Két kiskorú áldozatot nem sikerült újraéleszteni” – jelentették ki a mentősök.

Tűzoltó- és Műszaki Mentőszolgálat operatív központja szerint 25 tűzoltó és 9 tűzoltósági jármű van a helyszínen. A tűzoltásban a főrévi önkéntes tűzoltók is segédkeznek. „Ma, 2025. augusztus 19-én kicsivel 13.00 előtt tűzesetet jelentettek a pozsonyi Hrachová utcán. A tűzoltók jelenleg a tűz felszámolásán dolgoznak, valamint evakuálják az embereket a lakóházból” – mondták a mentősök.

„A járőrök jelenleg a szükséges eljárási cselekményeket végzik a főrévi tűzeset helyszínén” – jelentette ki Michal Szeiff kerületi rendőrségi szóvivő. „Amint lehetséges, több információt nyújtunk” – zárta.

Hírdetés

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »