Káčer Orbánnak és Putyin "magyar kollaboránsainak": Húzzatok a f###ba!

Káčer Orbánnak és Putyin "magyar kollaboránsainak": Húzzatok a f###ba!

Egészen elképesztő bejegyzést tett közzé a lassan teljesen elboruló Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter. A tárcavezető útban londoni hivatalos látogatására arról posztolt, „Putyin Kárpát-medencei szövetségeseinek” csak azt tudja üzenni, „húzzanak a f###ba”.

Káčer bő lére eresztett bejegyzésében tulajdonképpen a nyugati mainstream narratíváját visszaböfögve értekezik az orosz-ukrán háborúról, anélkül, hogy bármiféle eredeti gondolattal előrukkolna. Kü, hlönös hangsúlyt fektet arra is, hogy a személyét ért támadásokat kritizálja és bár kihangsúlyozza, hogy nem szeretné „az én megmondtam” alapállást felvenni, több bekezdést szentel annak, hogy tisztára mossa korábbi, a háború előestéjén tett állításait. 

Orbán Viktor magyar kormányfő mellett Robert Fico is megkapja a magáét, amikor a tárcavezető azzal érvel, Szlovákia „ezer éve” a nyugati közösség része, és nem szeretné, ha Szlovákiában „úgy csinálnánk mint Orbán” Magyarországon. 

Bár hivatalos miniszteri oldalára nem osztotta meg a bejegyzést, magánprofilján több mint kétezer lájkot kapott a szöveg.

Hírdetés

Káčer számos bekezdést szán Putyin „Kárpát-medencei szövetségesére” is. Megemlíti például, hogy a magyar miniszterelnök hétvégi évértékelőjében arról beszélt, egyedül Magyarország látja másként a békéhez vezető utat EU-ban és a NATO-ban.

Zárásul azt írja, 

Putyin kollaboránsainak, különösen a mieinknek a Kárpát-medencében és a Felvidéken (az eredetiben is így szerepel -a szerk. megj.), akik Ukrajna elpusztítása árán képzelik el a békét, csak azt tudom mondani, Иди на хуй!

Ez a magyarul nagyjából „Húzz a f##ba!”-nak fordítható ukrán kifejezés akkor tett szert globális ismertségre, mikor a háború elején a Kígyó-szigeteken állomásozó ukrán helyőrség katonái ezzel küldték melegebb éghajlatra az őket fenyegető orosz hadihajót.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »