Kábszerbűnözők

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik különböző kábítószerekkel kereskedtek Budapesten.

Hírdetés

A Fővárosi Főügyészség azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy egy 55 éves férfi 2021 tavaszától, 33 éves társa pedig 2020 elejétől kezdve – mindkettejük 2021. júniusi elfogásáig – különféle kábítószerekkel kereskedett Budapesten.
   
Az idősebb férfi jelentős mennyiségű kannabiszt, amfetamint és extasyt értékesített mások mellett fiatalabb társának, aki máshonnan is szerzett be drogot és azt továbbértékesítette.
   
A fiatalabb férfinak volt olyan ügyfele, akinek a Déli pályaudvar egyik vágányához futárral küldte el az előzetesen kifizetett kábítószert – írták.
   
A Fővárosi Főügyészség az 55 éves férfit jelentős mennyiségű, társát „alapeseti” mennyiségű kábítószer kereskedelmével vádolja, többszörösen büntetett előéletükre figyelemmel mint többszörös visszaesőket.
   
Velük szemben fegyházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását, a „nagykereskedővel” szemben vagyonelkobzást is indítványoz az ügyészség a vádiratban.
   
Az idősebb kereskedő letartóztatásban van, társa nyomkövetővel biztosított bűnügyi felügyelet alatt áll – közölte a főügyészség.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »