Jutalomfalatok – Olvasónk kalandja az MVM-mel

Jutalomfalatok – Olvasónk kalandja az MVM-mel

Tisztelt Toroczkai Úr, tisztelt Kurucinfo!

Három olyan esetről szeretnék beszámolni mind Önöknek, mind a Kurucinfo olvasóinak, mely csendesen ugyan, beszivárgott a magyar közműszolgáltatók majd’ mindennapos gyakorlatába. Kis családunkkal történt a dolog, a sztori időtartama 2022 augusztus és decembere közé esik (lassan a végére jutunk).

Van egy kis házunk, egy Békés megyei településen, amelyet éppen el szeretnénk adni. Több vevő is jelezte vételi szándékát. 2022 szeptemberében 160 km-t autóztam le, körülnézni a portán, takarítani, megnézni minden rendben van-e. Odaérkezésemkor feltűnő volt a postaládában szétázott számlák és levelek tömkelege. A házba belépve megdöbbenve tapasztaltam, hogy nincs áram. Telefonhívás után kiderült, hogy a nagy tudású MVM lekapcsolta az áramot. Hála istennek az odaérkező egyik érdeklődőt nem tántorítja vissza ez sem, így ebből nem lesz problémánk az eladás során…

A dolog pikantériája, hogy feleségem 2022 augusztusában az összes közműszolgáltatónál jelezte, hogy mivel nem lakunk az ingatlanban, kérjük a számlázás leállítását, csak alapdíjak fizetését állítsuk be. Külön felhívtuk a figyelmet arra, hogy nem lakunk ott, ne küldjenek oda semmit, hanem a lakott címre érkezzenek az elszámolások. Fel lett írva az ügyintéző neve, a hívás azonosítója stb. Pár nap múlva panaszt tettünk az MVM-nél: az ügyintéző megerősített abban, hogy a rendszerben látja mindkét kérelmet és hogy ezt akkor rögzítették. Azt gondoltuk, hogy ezzel el van simítva az ügy, kijönnek, és visszaállítanak mindent, mert ők hibáztak. Egy hét múlva jött a válaszlevél, amelyben először is nagy kegyesen elengedték a 40 ezer Ft állítólagos díjtartozást. No nem azért, mert augusztusban is jeleztük, és beismerték a hibát… nem… azért mert utólag fotókkal igazoltuk, hogy nincs fogyasztás. Viszont a visszakapcsolást, és annak díját nekünk kell intéznünk, fizetnünk. Ez 30 ezer Ft, és ezt azzal indokolták meg, hogy ők többször is jelezték a tartozás meglétét augusztus után. Persze ezeket a leveleket találtam meg utólag szétázva a postaládában.

A visszakapcsolás gyakorlata is fenomenális: telefonon keresnem kell egy partnervállalkozót, az kijön és megnézi, hogy megvan-e a villanyóra. Ha megvan, kiállít egy igazolást, mellyel mehetek be az irodába, és fizethetem a díjat. Aztán az MVM szakemberei újból kijönnek és visszakapcsolják az áramot. Ez egyszerűen annyira gyönyörű! Tehát ez nagyjából 3 nap szabadságot fog jelenteni, és 30 ezer forint mínuszt a családi kasszában, nem beszélve arról, hogy ha jól sejtem kétszer legalább le kell majd autókáznom 160 km-t oda, s vissza.

Több kérdés is felmerült bennünk:

  • Miért nem ismeri be az MVM, hogy hibázott?
  • Hírdetés

  • Ha a számlázás leállítása esetleg valami helyszíni szemlét igényelt is volna, az értesítési cím átírása miért okozott nehézséget?
  • Egy korábbi telefonhívás alkalmával, másik ügyintézőnél a gázszolgáltatást is intézte feleségem. A vízszolgáltató szintén vette a lapot. Azokkal nincs gond. Hogy lehetséges ez?
  • A történet megírására az adta a végső lökést, mikor édesanyámékhoz érkeztünk egy hétvégén, és telefonon beszéltünk egy ottani barátunkkal. Szüleimnél kiderült, hogy kompletten a teljes község büntetést kapott a vízműszolgáltatótól, mert nem fizettek időben a szolgáltatásért. Minden család kapta a büntetést (750 Ft). Édesanyám elmondta, hogy egy adott hónapban nem is kaptak számlát, ez furcsa volt számára. Esetlegesen 1000 db mérőóra esetén az a 750 Ft egész jó plusz bevételt jelent. A második lökést az ugyan azon környéken élő házaspár barátunk története adta: őket a gázszolgáltató 500 ezer Ft-ra akarta megbüntetni, mert állítólag a már időközben elhunyt édesapja megfúrta a mérőórát. Ezt pedig a gázszolgáltató egy 9 évvel (!) ezelőtti fotóra hivatkozva állítja. Kilenc évig egy ellenőr sem vette ezt észre, mert az órát most cserélték. Most pedig jogerősen követelnek pénzt olyanokon, akiknek közük sem volt az ügyhöz, már ha az megtörtént egyáltalán. A barátaink szerint a mérőórát nem látták, utólag kaptak értesítést.

    Igen erős az a gyanúnk, hogy itt szisztematikus pénzszivattyúzás folyik, és központi utasításra, a lehető legtöbb lóvét kell visszaszedni. Bármi áron! Kellenek a jutalmak, kellenek a karácsonyi bónuszok. Számunkra is felajánlották a jogi rendezés lehetőségét. Ez a dolgozó ember frontális arculköpése: ki teheti azt meg Magyarországon, hogy esetlegesen éveket pereskedjen, nem beszélve arról, hogy ha a mi esetünkben három szabadnapomba kerül az ügyintézés, vajon mi a helyzet egy peres ügyben?!

    Működik a zsigerelés, a lehető legarcátlanabb, legokádékabb módszerekkel, és sajnos én sem tudnám megmondani, hogyan lehetne ez ellen védekezni. A mi esetünkben pl. teljesen nyilvánvaló, hogy igazunk van, azonban ezt csak polgári peres eljárás keretében érvényesíthetnénk. Mivel ez nem kivitelezhető, a napokban szépen ügyet fogok intézni, és befizetem a csekket…

    Köszönöm, hogy olvasták!

    Anonymus
    Orbánisztán, 2022.12.10.


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »