Juszt is, meg tahó is

A népszerű tévés műsorvezető Juszt László egy igen csípőset szólt oda Orbán Viktor kedvenc történészének,  Schmidt Máriának, majd rá pár nappal megfejelte egy újabb kiosztással.

Juszt László pár nappal ezelőtt a Facebookon felidézte Schmidt Mária Horthyról szóló nyilatkozatát: “Visszaadta a nemzet önbecsülését, … segített megmenteni az országot, megtartani a nemzetet.”

Majd Juszt megjegyzi, hogy mondja ezt miközben a férje családja csak szerencsével úszhatta meg Horthyt. Tényleg nem tudom megérteni ezt a hibbant nőt- szúrt oda egy keményet Schmidt Máriának.

Azonban a történetnek még nincs vége, Juszt pár nap múlva újra előveszi a témát, mint írja kapott egy levelet, amely arról tájékoztatta, hogy Schmidt Mária édesanyja is a szerencsének köszönhette, hogy túlélte a fasizmust. Egészen pontosan zsidó édesanyját hozzáadták egy horthysta katonatiszthez.

Hírdetés

Ezután Juszt a következőket  írja:

“Emlékeztetnék! Horthy miniszterelnökét, Imrédy Bélát is lemondatta amikor kiderült, hogy egyik dédszülője zsidó származású volt.

Így persze kezdem érteni. Lehet, nem is hibbant, csak gusztustalanul gátlástalan. Amikor az volt a hasznos, akkor az anyai ágon kereste a vagyont. Most amikor Horthy kezd politikailag divatos lenni, a papa múltjával operál. Itt az ideje hányni egy nagyot.”

A népszerű TV-s beszólt Schmidt Máriának: nem tudom megérteni ezt a hibbant nőt


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »