Jupiter és az ökör

Jupiter és az ökör

Azt hittem, rosszul látok, amikor olvastam a rövid tudósítást azzal a címmel, hogy Weber nekiment Timmermansnak.

Önmagában a címben nincs semmi különös, zajlik a pozícióháború az Európai Néppárt és az európai szocialisták csúcsjelöltjei között. Ez rendjén is volna, miként az is, hogy nem feltétlenül gondolják ugyanazt az élet nagy kérdéseiről. Azon sem csodálkoztam, hogy Weber a májusi EP-választás után együttműködést ajánl mindenkinek, aki elő akarja mozdítani Európa ügyét.

Kedves gesztus, ehhez persze győznie kellene. Ám a hírből egy lényegesen kevésbé kedves „gesztus” is kiderült. Weber ugyanis az együttműködés mikéntjéről a következőket vallotta: „Ebből a jobbos tökfejek, mint például a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által fémjelzett közösség kimarad.”

Hoppá! Az Orbán Viktor által használt „hasznos idióták” miatt a miniszterelnöknek bocsánatot kellett kérnie. Jobbos tökfejnek pedig nyugodtan lehet nevezni egy kollégát. Neki. Mármint Weber úrnak.

Hírdetés

Európa fura urai egyetlen napot sem bírnak ki anélkül, hogy kettős mércét ne alkalmaznának.

Kondor Katalin – www.magyarhirlap.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »