Június 21-én tartják a Hlas kongresszusát

Június 21-én tartják a Hlas kongresszusát Mészáros Richárd2025. 05. 23., p – 10:09

Június 21-én lesz a Hlas kongresszusa Poprádon, melyen a pártelnök, Matúš Šutaj Eštok szavai szerint „vesznek egy nagy levegőt”. Leszögezte, hogy teljes erőbedobással folytatja a párt élén, és a teljes tagság támogatja.

Hírdetés

„Azt gondolom, a június 21-i kongresszuson a párt vesz egy nagy levegőt. Garantálom, hogy ugyanolyan elszántsággal, erőbedobással és lelkesedéssel fogom ellátni a pártelnöki és a belügyminiszteri feladatokat is, mint eddig” – mondta a Hlas elnöke. Hozzátette, hogy a pártja demokratikusan működik és nehéz utat tett meg. „Nem egyszerű helyzet, amikor elveszítjük a legnépszerűbb politikusunkat és pártelnökünket, amikor egyesek elárulnak minket, olyanok, akik egyébként sosem érdemelték ki a bizalmunkat, és amikor egy olyan kormánynak vagyunk a tagjai, amelyik népszerűtlen intézkedéseket vezet be” – mondta Šutaj Eštok. „A kormányzás félidejénél tartunk, most kell egy nagy levegőt vennünk. Én készen állok, érzem az emberek támogatását, és a pártelnökségét is” – tette hozzá.

Šutaj Eštokot 2024. június 1-jén választották meg pártelnöknek, miután Peter Pellegrini megnyerte az elnökválasztást. A Hlas alapszabálya szerint a pártelnököt négy évre választják.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »