Jun…Jun…Juncker

Az Európai Bizottság elnöke alig tudott felmenni egy lépcsőn, majd többen tartották, miközben egy gálaműsort néztek meg. A lépcsőn lemenés is gondot okozott neki.

Különös videó készült az Európai Bizottság elnökéről, Jean-Claude Junckerről, ahogy a NATO-csúcson a szerda esti gálavacsora előtt támolyog a többi vezető között.

A 63 éves Juncker megingott egy lépcső előtt, és láthatóan nehézségei voltak a fellépéssel, végül a finn és ukrán elnök, valamint a holland miniszterelnök segített neki felmenni a pódiumra, ahol aztán puszilgatni és ölelgetni kezdte az országok vezetőit, például Emmanuel Macron francia elnököt is.

A NATO-csúcs résztvevői ezután egy műsort néztek meg, eközben Junckert többen is tartották. A műsor végén az EB-elnököt a lépcsőn lefele is segíteni kellett, láthatóan nehézségeket okozott neki lemenni.

Antonio Costa portugál miniszterelnök utóbb azt mondta, hogy Juncker hátfájásra panaszkodott, a holland miniszterelnök, Mark Rutte pedig szintén arról beszélt, hogy amennyire ő tudja, Junckernek nincs komoly egészségügyi problémája, de a hátfájás gyakran kínozza.

Hírdetés

Juncker azt mondta, hogy isiászban szenved, ez pedig időnként kihat a mozgására is.

Jean Claude-Juncker bumps into the Presidents of Ukraine and Finland as a group of world leaders make their way to a gala dinner

Juncker took a remarkably long time to descend from a podium after a photoshoot with the other world leaders

Juncker was held by the arm and carried along by several other people as he made his way around at the photoshoot

Fotó: AP

Támogatni kellett a NATO-csúcson Junckert


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »