Juhos Kata: Őszinte szurkolója vagyok a csapatnak

Juhos Kata: Őszinte szurkolója vagyok a csapatnak

Juhos Kata: Őszinte szurkolója vagyok a csapatnak Elek Zoltán2025. 03. 25., k – 17:37 Dunaszerdahely |

A dunaszerdahelyi HC DAC női kézilabdacsapata a hét-végén visszavonultatta korábbi csapatapitánya, Juhos Kata 15-ös számú mezét. Az újdonsült klublegenda népszerűségét jól mutatja, hogy megannyi gratuláció és ölelés után, tanítványai gyűrűjében válaszolt kérdéseinkre.

Körmendről indulva, de a Csallóközben is nagy nyomot hagyva maga után, nem először okozott megható pillanatokat a dunaszerdahelyi sportcsarnokban. Milyen volt ez az ünneplés a bajnoki címekhez képest?

Az gondolom, hogy azok is felejthetetlen emlékek, mert ez egy fiatal klub és történelmi sikereket értünk el. Jó volt annak a csapatnak a meghatározó tagjának lenni. Most ez összességében az egész életemnek egy visszaigazolása. Nagyon régóta kézilabdáztam, nagyon hosszú volt az út. Persze nincs még vége, de jó visszagondolni arra, hogy mennyit dolgoztam, mennyi mindent megtettem, mennyi dolgot feláldoztam ezért. 

Végtelenül jó érzés, hogy van egy családom, akivel megoszthatom ezeket, és itt volt a kisfiam, aki ezt láthatta.

Valóban fiatal klubról van szó, amely először vonultatta vissza egy volt játékosa mezét. A bajnoki címeket őrző óriási vásznak mellett az ön meze került fel először a csarnok falára.

Azt kívánom, hogy ez a klub tovább fejlődjön, további sikereket érjen el, és az én mezem mellett legyen ott másoké is. Ez itt egy kis közösség, egy kis város, ahol látni kell a gyerekeknek, hogy ilyen helyen is vannak, születhetnek példaképek, akiket érdemes követni.

A beszédében is úgy fogalmazott, hogy ez is egy olyan pillanat, amiért megéri gyerekként elkezdeni. Méltó lezárása ez az aktív pályafutásának?

Igen, abszolút így gondolom. Ezek a célok voltak előttem, illetve az, hogy valami maradandót tudjak alkotni. Mindig példát akartam mutatni. Most pedig, hogy már a klubnak az utánpótlásában is dolgozom, maximálisan úgy érzem, hogy tudja a gyerekeket motiválni egy-egy játékos és az egész csapat is.

Egy éve, mikor a szezon végén elbúcsúzott a csapattól, a klub vezetése jelezte, hogy szeretné, ha átadná tudását az utánpótlásnak. Viszont emlékeim szerint ön még bizonytalan volt ezzel kapcsolatban. Meggyőzték, vagy azért ön is érezte, hogy itt van a helye?

Mindenképpen úgy érzem, hogy itt a helyem és szeretném ezt csinálni. Igazából a magánéletben voltak terveim, amikről továbbra sem mondtam le. Szeretném, ha lenne kistestvére a kisfiamnak. Ez egyelőre még várat magára.

Hiába a visszavonulás, rendre látjuk önt a lelátón. Ott volt például a szintén történelmi kupagyőzelmet hozó mérkőzésen is néhány hete. Nem hiányzik, hogy már nem lehet ott a pályán?

Természetes, hogy ott vagyok. Nincs bennem hiányérzet, csak az jár ilyenkor a fejemben, hogy a lányok nyerjenek és sikeresek legyenek. Idén minden esély megvan arra, hogy mind a három sorozatban meglegyen az aranyérem. 

Tiszta szívből drukkolok, hogy meg tudják ezt csinálni. Őszinte szurkolója vagyok a csapatnak.

Kapcsolódó cikkünk

A dunaszerdahelyi női kézilabdacsapathoz januárban csatlakozott Woth Viktória, akit a szombati bajnokavató után kérdeztünk.

Woth Viktória gyorsan megtalálta a helyét a csapatban, szombaton pedig 3 góllal vette ki részét a sikerből. 

Szezon közben sosem egyszerű megérkezni egy csapathoz, de a lányok nagyon megkönnyítették a dolgomat. Nagyon jól érzem itt magam a pályán és a pályán kívül is, egyetlenegy rossz szavam sem lehet a klubra, az edzői stábra és a csapatra sem. Úgy gondolom, hogy jól és sikeresen be tudtam illeszkedni

 – válaszolta kérdésünkre a német Bundesligában szereplő Metzingentől érkező átlövő, aki a győztes kupadöntőben többek között az utolsó, döntő hetes kiharcolásával segítette sikerhez csapatát. 

„Az az akció akkor nálam végződött, de az egész csapat munkája benne volt abban, hogy akkor is nyerni tudtunk. Mindenkinek vannak jó és rossz pillanatai is, nekem is volt mindkettő. De az is, mint ahogy a mai is, igazi csapatmunka volt. Ezeknek a felelősségteljes szituációknak szerintem minden sportoló örül, én is így vagyok ezzel. Ez hozzá tartozik ahhoz, hogy sikeres pályafutást tudjunk a magunkénak, én is igyekszem ezeket bátran felvállalni” – mondta Woth, aki hozzátette a szurkolókkal közös ünneplés hidegrázós volt, de a csapattal még biztosan méltóképpen folytatják az estét.

A HC DAC néhány hete először nyerte meg a Szlovák Kupát, most története során másodszor lett aranyéremes a MOL Ligában, április 6-tól pedig még a szlovák bajnoki rájátszásban is küzdhetnek az újabb trófeáért.

Kapcsolódó cikkünk

A HC DAC női kézilabdacsapatát szombaton másodszor avatták a MOL Liga bajnokává. Az ünneplés közben Mészáros Rékát és Debre Viktort kérdeztük.

„Erre a meccsre is ugyanúgy felkészültünk, ahogy mindig. Nem akartuk, hogy meglepetés érjen minket, és jól akartunk játszani a közönségünk előtt. Úgy gondolom, hogy ez hellyel-közzel sikerült. Mindenki játszott, mindenki hozzátette a magáét. Ez a mérkőzés teljesen jó volt így, ahogy volt – foglalta össze a találkozót az ünneplés közepette Debre Viktor. – Mindig azt mondom, hogy a sport erről szól. Amikor van lehetőséged, amikor tudsz nyerni, akkor azt meg kell ragadni. Úgy gondolom ezt eddig jól megoldottuk” – utalt a siker pillanataira a HC DAC vezetőedzője.

A csapatból a sordöntő Michalovce elleni találkozón kidőlt Erika Rajnohová, a Zlín elleni 37:20-as győzelem alkalmával pedig Magera Noémi bokája fordult ki. A remek formában lévő játékosok hiányát azonban csapatként elhomályosították akkor és most is.

„Nagyon sajnálom Erika sérülését. Nagyon-nagyon jó szezont futott. Betegség miatt csak tévében néztem a nagymihályi meccset, de azonnal tudtam, hogy nagy a baj. 

Nagyon fog hiányozni, de mindenki, aki a posztján lehetőséget kap, meg fogja tenni a lehető legtöbbet, hogy helyettesítse őt.

Legyek ez akár majd én, akár a többiek – beszélt a csapat egyik legjobbjának hiányáról Mészáros Réka, akit a bajnokavató hangulatáról is kérdeztünk. – Amit a szurkolóktól kapunk évek óta az ilyen alkalmakkor, mindig felejthetetlen élmény. Itt jön meg a visszajelzés, hogy miért is dolgozunk az egész szezon folyamán. Nagy örömmel töltenek el minket az ilyen pillanatok. Miattuk sem engedhettük el ezt az utolsó mérkőzést, ráadásul két hét múlva kezdődik a szlovákiai rájátszás. Nagyon fontos lesz az is a számunkra. 

Mi, bajnokként nem tehetjük meg azt, hogy ne tiszteljük meg az ellenfelet, azzal, hogy odatesszük magunkat ilyenkor is. 

Ezen kívül pedig minden meccsből próbálunk meríteni, ezek mondhatni mind gyakorlások a következőkre is, hogy száz százalékosan tudjunk azokon is helytállni” – tette hozzá a szerdahelyiek irányítója.

A HC DAC néhány hete először nyerte meg a Szlovák Kupát, most története során másodszor lett aranyéremes a MOL Ligában, április 6-tól pedig még a szlovák bajnoki rájátszásban is küzdhetnek az újabb trófeáért.

Kapcsolódó cikkünk

A MOL Liga alapszakaszának utolsó fordulójában a HC DAC hazai pályán 37:20-ra legyőzte a Zlín csapatát. A félidőben visszavonultatták a korábbi csapatkapitány, Juhos Kata 15-ös mezét, a mérkőzés után pedig sor került a bajnokavatóra.

A vendégek már az 5. percben időt kértek, hiszen gyorsan 4:1-es hátrányba kerültek. A hangulat remek volt, folyamatos volt a szurkolás, a lelátók majdnem teljesen megteltek. A félpályánál pedig egy asztalkán mát ott várták a kupák és az érmek a bajnokot.

Az öröm nem volt teljes, hiszen az előző fordulóban megsérülő Erika Rajnohová után Magera Noémi bokája is ápolásra szorult. Debre Viktor pedig nem csak őt cserélte le, de folyamatosan érkezett a pályára Mészáros Réka, Woth Viktória, Élő Beatrix, Linea Csocsaj és a saját nevelésű Csernyánszky Dóra is. Az első félidő végén 18:8-ra vezettek a hazaiak.

A szünetben ezúttal a dunaszerdahelyi játékosok nem vonultak az öltözőbe, hiszen a pályára visszatért a tavaly visszavonult csapatkapitány, Juhos Kata. A ma már az utánpótlásban dolgozó jobbszélsőt mostantól hivatalosan is klublegengadként tarthatjuk számon, hiszen visszavonultatták a 15-ös számú mezét. A Körmendről induló Juhos meghatottan figyelte a sportcsarnokban felhúzott hatalmas, „Juhos 15” feliratú mezt, majd megköszönte az elismerést mindenkinek, kiemelve családját, edzőit és csapattársait, akik nélkül ő sem lehetett volna egy bajnokcsapat kapitánya. 

A közönségkedvenc játékos a megannyi ölelés után, gyermekek gyűrűjében adott interjút lapunknak, amelyet rövidesen közlünk majd online felületeinken.

A második félidőben csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a különbség, de Eliška Desortová és társai nem kímélték ellenfelüket, végül 37:20-ra nyertek és kezdetét vehette az érem- és kupaátadó, valamint a szervezett ünneplés.

A félidőben még Juhos Kata nevét skandálták a szurkolók, az utolsó percekben és utána pedig a „Kupagyőztes, bajnokcsapat, hej!” rigmustól visszhangzott a dunaszerdahelyi sportcsarnok és környéke. 

A HC DAC története során másodszor nyerte meg a MOL Ligát, április 6-tól pedig még a szlovák bajnoki rájátszásban is küzdhetnek az újabb éremért.

HC DACHandball club Zlín 37:20 (18:8)

Dunaszerdahelyi sportcsarnok. Jv.: Gönczi, Zubo

HC DAC: Magera Noémi, Simona Tomovčíková, Orbán Laura (kapusok)–Pénzes Mónika 4, Kovács Noémi 3, Csernyánszky Dóra, Linea Csocsaj 2, Valeria Policarpo Santos 3, Emma Boada I Coronado 3, Mészáros Réka 2, Eliška Desortová 6, Kristína Pastorková 2, Sári Barbara 5/2, Élő Beatrix 4, Woth Viktória 3, Anastasija Krivokapič (Erika Rajnohová, Molnár Koráinna, Beke Laura)

MOL Liga, 22. forduló Kapcsolódó cikkünk

Magera Noémi bravúrt bravúrra halmozott a női kézilabda Szlovák Kupa döntőjében, így nagyban hozzájárult klubja történelmi sikeréhez. A HC DAC kapusa fáradtan, de csillogó szemmel értékelt lapunknak az éremátadó után.

Mennyire voltak feltüzelve az előző három elbukott döntő után, ahol rendre azt kellett látniuk, ahogy a Michalovce emeli magasba a kupát?

Mindenképpen nyerni akartunk, ez nem volt kérdés. Meg is kérdezték tőlem ma: „Győzünk?”, én pedig azt mondtam, hogy különben el sem kell jönnünk. Nagyon büszke vagyok a csapatra. Megmondom őszintén, az első félidőben olyan hullámvölgye keveredtünk… Akkor nem gondoltam volna, hogy az utolsó 13-14 percben már ennyivel fogunk vezetni. Nagyon-nagyon örülünk.

Ez az elszántság nagyon látszott is egészen 4:0-ig. Utána viszont valami történt. Hogy látta a következő tizenöt percet a kapuból?

A Michalovce egy pillanatig nem engedte el a kupát, az utolsó másodpercig küzdöttek. Ennek is volt az eredménye a fordulat. De úgy gondolom, hogy miután újra megszereztük az előnyt, már mi nem akartuk kiengedni a kezünkből a trófeát.

A félidő végére bár nem vezettek, mégis önök voltak jobb passzban, hiszen fel tudtak zárkózni egy gólra. Milyen volt a hangulat az öltözőben?

Viktor annyit mondott, hogy az előző döntőkhöz képest jobban állunk, és a végére végül is valóban mi jöttünk ki ebből jól. De nagyon-nagyon össze kellett szednünk magunkat, mert a védekezésünk nem volt túl acélos, és azt hiszem ezt a második félidőre sikerült felkeményíteni.

Említette, hogy az ellenfélen érezte, hogy végig küzdenek. De mikor volt az a pillanat, amikor már úgy érezte, hogy bármit is tesznek, nem fogják tudni megvédeni a címüket?

A 48. perc körül néztem fel a kivetítőre, el sem hittem, hogy még ennyi van hátra. Rengetegnek tűnt. Nagyon-nagyon vártam, hogy lefújják a meccset, hogy végre a kezünkben tarthassuk a kupát és megkapjuk az érmeket.

A szurkolóik újra kitettek magukért, olyan volt, mintha hazai pályán játszottak volna. Egyetért?

Hírdetés

Úgy gondolom, hogy akik itt voltak, és buzdítottak minket, teljes mértékben hazai pályát teremtettek nekünk. 

Szerintem ez volt a mi előnyünk, ez volt a siker kulcsa. Értük is csináltuk, és persze a klubért és magunkért.

Mi a terv az este hátralévő részére?

Egy kisebb ünneplés biztosan lesz, de még vár ránk a bajnokságban egy Michalovce elleni rangadó két hét múlva. Az kőkemény párharc lesz, ráadásul idegenben, úgyhogy túlzásba biztos nem fogjuk vinni, de egy pici pihenőt is kaptunk a jövő hétre. Utána megyünk tovább előre.

Ha már szóba hozta a bajnoki rangadót. Egy ilyen döntő után mit gondol, önöknek adhat nagyobb lendületet a győzelem, vagy az ellenfél lesz majd még jobban feltüzelve a vereség miatt?

Természetesen ez most nagy boldogság a számunkra, de ez nem jelent pontot a MOL Ligában. Az egy teljesen új mérkőzés lesz, mindent bele kell adnunk, hogy elérjük egy újabb célunkat.

Kapcsolódó cikkünk

A HC DAC női kézilabdacsapatának elsó Szlovák Kupa-győzelme után Debre Viktort kérdeztük. A dunaszerdahelyiek vezetőedzőjén az öröm mellett némi megkönnyebülést is éreztünk.

Egy győztes döntő után nem igazán fontos, hogy milyen út vezetett a sikerhez, de mégis mi történt az első félidőben? 4:0-s kezdés után az ellenfél már 7:11-re is vezetett.

Hullámzó volt az első félidő. Nagyon jól nyitottunk, a védekezésünk nagyon jól működött, a kapusunk nagyon jól védett, de utána jöttek azok a hibák, amik elkísérnek minket az egész év során. Ott tulajdonképpen életet adtunk az ellenfélnek, aki ezt nagyon jól kihasználta és ránk jött. Szépen lassan át is vette a vezetést. Mondhatjuk, hogy jelentős előnyt alakítottak ki a félidő hajrájára, de abból azért sikerült visszajönnünk egy gólra. Az az egy gól nekünk egy nagyon jó eredmény volt, annak a tudatában, hogy már néggyel is vezettek. Mondtam is a lányoknak, hogy sokkal jobban állunk, mint a tavalyi évben (akkor héttel vezetett a Michalovce – szerk.), ez most ledolgozható.

A második félidőben úgy tűnt, hogy arra kellett leginkább figyelni, hogy fenntartsák a játékosok a koncentrációt, hiszen miután visszavették a vezetést, az előny már végig a csapatánál volt.

A második félidőben máshogy érkeztünk ki és szerintem fizikálisan jobban is bírtuk az egészet. Azt is tudomásul kell venni, hogy a Michalovce sorozatterhelésben van, ők az európai porondon is versenyben vannak, sokkal több meccset játszottak, mint mi. Ilyenkor ez is jelentkezik, így a végére aztán úgy gondolom, hogy nagyon magabiztosra sikeredett a győzelmünk. 

A legvégén már csak egy gólt kaptunk, egyet lőttünk, és azt vártuk, hogy mikor lesz vége, hogy tudjunk ünnepelni.

Az előző három döntőt éppen az Iuventa ellen bukták el, milyen érzés, hogy negyedik nekifutásra most itt lóg az aranyérem a nyakában?

Az előző három alkalommal is úgy érkeztünk meg a finálék helyszínére, hogy meg akarjuk nyerni a kupát, így volt azért bennünk egy kis tüske. Most ki voltunk éhezve erre a sikerre. Hála Istennek nem izgultuk túl, és megszereztük ami még hiányzott.

A mostani mérkőzést megelőzően már az önök oldalára billent a mérleg nyelve, hiszen az utolsó tíz egymás elleni meccsből hatot önök nyertek és volt közte döntetlen is. Mennyire foglalkozik az ilyen összehasonlításokkal?

Én ezzel nem szoktam foglalkozni. A statisztikát azért megnézem, de nem ilyen szempontból. Ez nagyon becsapós tud lenni, hiszen minden mérkőzés más. Ha jó napod van, akkor persze minden szuper, ha pedig nincs jó napod, akkor ki tudsz kapni bárkitól, bármit is mutatnak a számok. Mi is kikaptunk Prágában, ahol nem kellett volna. Sajnos ilyen a sport, vagy lehet, hogy 

ez a szép a sportban, hogy nem tudod előre mi fog történni. Ma sem tudtuk, de mi nyertünk. 

Mennyi ünneplést enged meg a csapatnak? A szezon ugyanis nem ért véget, lassan jön egy idegenbeli rangadó a MOL Ligában, éppen a Michalovce ellen.

Előre nem terveztünk ünneplést, hiszen a bajnokság is megy és nem foglalkoztunk vele. Én már jóval előtte elengedtem a lányokat, így csak szerdán fogunk legközelebb találkozni, akkor lesz edzés. Ez akár egy vereség esetén is meglett volna, hiszen pihenniük is kell, mert nagyon sokat dolgoznak. 

Mivel ünnepel egy kupagyőztes csapat edzője? Van ilyenkor valami, amivel megjutalmazza magát?

Nem gondolkodtam előre, néha szoktam csak így valamit megünnepelni. Nem is nagyon tudok ilyenkor például alkoholt inni, gondolom, mert még a mérkőzés hatása alatt vagyok. Belülről örülök a sikernek, örülök, hogy a lányok ezt is elérték. Ha az ember sikereket ér el, akkor mindig könnyebb dolgozni, mind nekik, mind nekem. 

Ha látom a visszaigazolást, hogy jó úton járunk, az már nekem önmagában öröm.

Kapcsolódó cikkünk

A HC DAC női kézilabdacsapata a hullámvölgyből is fel tudott állni a Szlovák Kupa döntőjében és 33:28-as győzelmével megszerezte története első aranyérmét a sorozatban.

A tizennégyszeres győztes nagymihályi Iuventa az utóbbi három évben a HC DAC csapatával találkozott a kupadöntőben, de a szerdahelyieknek egyszer sem sikerült legyőzni rutinosabb ellenfelüket. 2022-ben 23:21-re, 2023-ban 25:23-ra míg tavaly 27:23-ra győzött a Michalovce.

A két csapat az idei szezonban eddig mindössze egyszer találkozott egymással. A csallóköziek novemberben hazai pályán 26:24-re győzték le nagy ellenfelüket bajnokin. A mostani finálé után pedig két héttel, március 15-én a keleti végeken játszik majd a két csapat. Az a találkozó a MOL Liga bajnoki címe miatt lehet sorsdöntő. A nagymihályiak ráadásul még egy fronton versenyben vannak, hiszen az Európa-kupa elődöntőjében is érdekeltek.

A Szlovák Kézilabda-szövetség (SZH) szuperdöntőként harangozta be a szombati napot, hiszen a nők után a férfiak kupadöntőjére (Považská Bystrica–Prešov 27:22) is sor került a nagyszombati sportcsarnokban. A dunaszerdahelyiek buszos utazást is szerveztek, amelyre 60 szurkoló jelentkezett, valamint a sárga-kékek utánpótlás játékosai közül is sokan csatlakoztak a drukkerekhez, akiknek egy további része autóval érkezett a helyszínre.

A szervezés a SZH részéről ezúttal is hagyott kívánnivalót maga után, legalábbis ami az újságírói beléptetést és elhelyezést illeti. Végül a bevonulásra készülő játékozok között szlalomozva megkaptuk a belépéshez szükséges akkreditációinkat és még éppen időben találtunk helyet magunknak a lelátón, méghozzá a legjobb helyen, a dunaszerdahelyi szurkolótábor mögött.

Az első gólt a HC DAC szerezte méghozzá Erika Rajnohová révén, majd megszületett Magera Noémi első védése is. 

A 4. perc végére már 3:0-ra vezettek a csallóköziek, a nagymihályiak nem tudták időben felvenni a mérkőzés ritmusát, így nem volt meglepő, hogy a találkozó negyedik gólját is Debre Viktor csapata lőtte, az Iuventa edzője pedig időt kért.

A rövid szünet után megszületett a Michalovce első két gólja. A hangulatról elsősorban a szerdahelyi szurkolók gondoskodtak, bár keletről is érkezett egy maroknyi szurkolótábor, de nem volt esélyük megnyerni a hangpárbajt. A két gyors találat úgy tűnt nem törte meg Pénzes Mónikáék lendületét, akik folytatták hatékony támadójátékukat, de a címvédő egyre inkább bemelegedett és felzárkózott. 

A 12. percben Eliška Desortovát kiállították, miután támadás közben egy szerencsétlen mozdulattal eltalálta ellenfele fejét, majd Kristína Pastorková is erre a sorsra jutott, aki védekezésben nyúlt rossz helyre. Magera előbb egy szépet védett, de a kipattanó után egyenlített az Iuventa, majd a következő akció végén a vezetést is átvették, 6:7.

Debre 6:9-nél kért időt a 17. percben. A szurkolótábor is érezte, hogy szüksége van kedvenceiknek a segítségre és próbáltak plusz erőt adni a csapatuknak, de a különbség tovább nőtt, 7:11.

Magera védése után Kovács Noémi talált be és megkezdte a felzárkózást a Dunaszerdahely. A csarnokban, amely teljesen megtelt, sokan még álltak is, zúgott a „Mindent bele!”. 

A félidő végére kettős emberelőnybe kerültek a szerdahelyiek így sikerült egy gólra felzárkózniuk Rajnohováéknak. Az eredményjelzőn 15:16 állt a félidőben. 

A helyszíni DJ a mérkőzés közben is rendre jól választott zenét, fokozva a hangulatot, de meglepő volt, hogy a szünetben egy magyar dal is megszólalt. Nagyszombatban ez nem megszokott.

A második játékrész egy Jablosnka-védéssel és a túloldalon egy jó szerdahelyi védekezéssel indult, így Pénzes egyenlíteni tudott a 32. percben, 16:16. Az Iuventa szurkolótábora néhány másodpercre fölénybe került, de a csallóközi drukkerek gyorsan visszavették a kezdeményezést a lelátón. 

Bő nyolc perce tértek vissza a játékosok a pályára, amikor Rajnohová révén újra vezetéshez jutott a HC DAC, Magera védett egy óriásit és Krivokapic is betalált, 21:19. Jött a nagymihályi időkérés.

A 41. percben Kompaniiets vesztette el a fejét és tarolta le a labdát szerző Desortovát, ami miatt teljesen jogosan küldték le 2 percre. 

A szurkolók támogatása szemmel láthatóan sokat segített a dunaszerdahelyieken, ez pedig Policarpo egyik gólja után is látszott. A brazil légiós visszafutva a szurkolók felé nézett és az égbe emelte az öklét. 

Több sem kellett a sárga-kék drukkereknek, annál is inkább, mert három góllal meglépett a csapatuk, majd a saját nevelésű Pénzes is betalált, 24:20. „Játszik a DAC!”, visszhangzott az egész csarnokban. Közben pedig futótűzként terjedt a hír a lelátón, hogy a focicsapat 3:0-ra vezet a Ružomberok ellen.

Debre Viktor 24:22-nél a 49. perc elején kérte ki második idejét, ami után csapata két gólt lőtt, így visszaállt a négyes különbség. „Mi vagyunk a sárga-kékek, hej, hej” kiabálták a drukkerek, amikor Kovács betalált, 27:22. Bő nyolc perc volt még hátra ekkor, a Michalovce trénere pedig időt kért. A szerdahelyi drukkerek között ekkor újabb eredmény került szóba: Podbrezová–KFC 2:0 után, 2:2, újabb ok az örömre.

Az utolsó öt perc 30:24-nél kezdődött el. A nagymihályi szurkolók becsületére legyen mondva, hogy még ekkor is dobolással, tapssal segítették csapatukat. Desortová kapufás gólja után úgy tűnt már az ünneplésre készülnek a dunaszerdahelyi szektorban. Nem is jártak messze az igazságtól, már csak a különbség volt kérdéses, a kapkodó Iuventa nem tudott mit tenni. 

Az utolsó másfél percben már a „Kupagyőztes! Kupagyőztes!” és a „Szép volt, csajok!” skandálása váltotta egymást. 

A HC DAC története során először nyerte meg a Szlovák Kupát. Három elbukott döntő után Magera Noémiék 33:28-ra győzték le a Iuventa Michalovce csapatát.

Az érem- és kupaátadásra azonnal sor került, a dunaszerdahelyiek előbb a pályán örültek, majd a szurkolókkal közösen is ünnepeltek, majd miután még a nagymihályi szurkolók is lepacsiztak a friss kupagyőztessel, az öltözőben folytatódott, vagy inkább kezdődött a buli.

A folyosón Debre Viktor, Magera Noémi, Kovács Noémi és Pénzes Mónika értékelt lapunknak. Nyilatkozataikat rövidesen megosztjuk oldalunkon.

HC DAC–Iuventa Michalovce 33:28 (15:16)
Nagyszombat, 1200 néző. Jv.: Haščíková, Kellner

HC DAC: Magera Noémi, Simona Tomovčíková (kapusok) – Pénzes Mónika 5, Erika Rajnohová 7, Emma Boada 1, Kristína Pastorková 4, Eliška Desortová 3, Kovács Noémi 6, Anastasija Kirvokapic 2, Valeria Policarpo Santos 3, Sári Barbara 1/1, Élő Beatrix 1, Csernyánszky Dóra, Mészáros réka, Woth Viktória, Linea Csocsaj.

Döntő Kapcsolódó cikkünk

Döntő

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »