Juhász András: A felvidéki magyarság nemcsak Csallóközről és Komáromról szól, tessék a többi régióra is odafigyelni

Juhász András: A felvidéki magyarság nemcsak Csallóközről és Komáromról szól, tessék a többi régióra is odafigyelni

Az etnikai alapú politizálás lehetőségeit kutató sorozatunkban most azokat a polgármestereket kérdeztük meg, akik a saját községük-városuk irányításán túl az országos politika iránti érdeklődésüket is már többször kinyilvánították. Arra kértük az egyes településvezetőket, hogy saját tapasztalatuk, meglátásaik alapján foglalják össze, miben látják az etnikai politizálás megújulásának lehetőségét. Ezúttal Juhász Andrást, Zselíz polgármesterét kérdeztük.

Hírdetés

A legutóbbi választáson kudarcos eredményt ért el a magyar Szövetség, hiszen nem került be az Európai Parlamentbe. Ön szerint minek tudható be ez a rossz eredmény?

Ezek a választások szorosan összefüggenek az előző, parlamenti választással, mert az is siralmasan végződött. Röviden összefoglalva:

a Magyar Szövetségnek nem volt agendája, elképzelése arról, hogyan is tudják képviselni az érdekeinket.

Én egy kis városnak, Zselíznek a polgármestere vagyok, és azt látom, hogy a régió abszolút el van hanyagolva. Az elmúlt évek alatt ez még akkor sem változott meg, amikor a magyarok ültek az egyes minisztériumi pozíciókban, elsősorban Simon Zsoltra vagy Sólymos Lászlóra gondolok. Egyszerűen senki nem törődött az ország legnagyobb járásával, a Lévai járással. Nincs ivóvízünk, nincs csatornahálózatunk.

Én az elmúlt időszakban többször is felkerestem az egyes vezetőket, de azt veszem észre, hogy valahogy nem akarják meghallgatni a problémáinkat azok a politikusok, akik vezető szerepet vállalnak, vállaltak a közelmúltban.

Miben látja a kiutat, milyen változást remél az elkövetkező időszakra?

Az egyik legnagyobb hibát abban látom, hogy nem történt meg a teljes összefogás, ezt pedig a felvidéki magyarok soha nem fogják megbocsátani. Nagyon mérges vagyok a párt vezető politikusaira, Berényi Józsefre, Bárdos Gyulára, és a sort folytathatnám, mert csak beszélnek a semmiről.

Hogyan képzeli el az etnikai alapú politizálás jövőjét? Egyedül kell indulni a választásokon, vagy szlovák pártokkal kell összefogni?

Kulcsfontosságúnak tartottam azt a szemléletet, amely felé a magyar párt nyitott a szlovákság felé Bugár Béla idejében. Zselíz környékén, a Lévai járásban szórványvidéken élünk, így a szlovákokkal a sorsunk egymásra van utalva, tehát ha mi szenvedünk hiányt, akkor ők is, ezért elengedhetetlen az együttműködés a többségi nemzettel. Ami pedig nagyon fontos, és itt szeretnék üzenni a többi vezető politikusnak a párton belül:

a felvidéki magyarság az nem csupán Komárom és Dunaszerdahely környékéről szól, ahol tulajdonképpen mindenki jólétben él és minden „aranyból” van. Tessék figyelembe venni a többi leszakadó és elmaradt régiót is, mert teljesen más problémákkal küzdünk, mint a komáromiak és a csallóköziek. 

Véleményem szerint Csáky Páltól kezdve a felvidéki magyarságért egyetlen politikus sem tett semmit.

Na de mégis akkor, hogyan tovább?

Itt nincsenek kisebbségi problémák, a felvidéki magyarság nincs elnyomva, de szociálisan ugyanúgy hátrányos helyzetben van, mint egy szlovák. Nehéz helyzetben vagyunk, de a kiutat abban látom, hogy a jelenlegi vezetésnek el kell mennie, és egy fiatal gárdának kell érkeznie, akik újraépítik a pártot, nemcsak nemzeti alapon politizálnak, hanem ugyanúgy Szlovákiát is magukénak érzik.

Forrás: Ma7.sk

The post Juhász András: A felvidéki magyarság nemcsak Csallóközről és Komáromról szól, tessék a többi régióra is odafigyelni appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »