Jubileumi örmény katolikus zarándoklatot tartottak Szamosújváron

Jubileumi örmény katolikus zarándoklatot tartottak Szamosújváron

Ünnepélyes és bensőséges hangulatban gyűltek össze augusztus 24-én Szamosújváron az örmény katolikus hívek, hogy együtt ünnepeljék Szent Bertalan apostol napját, és részt vegyenek a szentév kiemelkedő eseményén, a jubileumi zarándoklaton. A 2025-ös szentév keretében a Romániai Katolikus Örmények Ordinariátusa hívta egybe a közösségeket, hogy együtt adjanak hálát és megerősödjenek hitükben.

Az ünnepi örmény katolikus szent liturgiát Küsmődi Attila szamosújvári örmény katolikus plébános és főhelynök mutatta be örmény rítus szerint. A diakónusi szolgálatot Molnár Tibor, a plébániai gondnokság tagja látta el.

A liturgián a szamosújvári kórus és a kolozsvári Szent Cecília-kórus énekelt, Molnár Árpád helybéli kántor vezetésével és Geréd István kolozsvári kántor közreműködésével. A kórus örmény nyelven szólaltatta meg a liturgikus énekeket, négyszólamú művekkel gazdagítva a szertartást.

A szentbeszédet Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, örmény apostoli kormányzó mondta, aki a Szentírásból felolvasott szakaszokat állította párhuzamba: Pál apostol buzdítását, „mi Isten temploma vagyunk” és Lukács evangéliumának örömhírét, amikor Gábor arkangyal megszólította Máriát Názáretben.

„A két üzenet együtt mutatja meg, mit jelent az Egyház: Isten lakást vesz közöttünk, bennünk, és jelenlétét hordozzuk, ahogyan Mária méhében hordozta Isten Fiát” – mondta a főpásztor.

Kovács Gergely hálát adott az elődök hűségéért, a papok és hívek kitartásáért, a családokért, melyek nemzedékeken át őrizték az örmény katolikus hitet és kultúrát.

Hírdetés

Szentbeszéde végén a gyulafehérvári érsek hangsúlyozta: ez egyben feladat is, hogy az örmény elődökhöz hasonlóan, akik egy új helyre érkezve elsőként templomot építettek, mi is kövessük a példájukat úgy, hogy mindennap méltó hajléka legyünk Istennek.

A szertartás végén Küsmődi Attila plébános magyar és örmény nyelven köszöntötte a zarándokokat, és hálát adott, hogy részt vehettek a jubileumi eseményen.

A zarándoklaton több közösség hívei is jelen voltak: az erzsébetvárosi, gyergyószentmiklósi, szamosújvári és szépvízi plébániák, valamint a budapesti örmény katolikus lelkészség tagjai; a Pázmány Péter Katolikus Egyetem örmény tanszékének tanárai és hallgatói. A szertartás ünnepélyességéhez és különlegességéhez hozzájárult a gyergyószentmiklósi vörösköpönyegesek díszőrsége is.

Az ünnep nemcsak a hagyományok ápolását, hanem a hit megélését és továbbadását is megerősítette. Szamosújvár e napon ismét az erdélyi örmény katolikusok lelki otthonává vált, ahol a múlt öröksége és a jelen közösségi élménye találkozott. A zarándoklat tanúságtétel volt arról, hogy az örmény katolikus hívek ma is őrzik, éltetik és továbbadják elődeik örökségét: a hitet, amely összeköti és élő templommá formálja közösségeiket.

Szöveg: Cziple Hanna-Gerda

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »