Jubilált a csábi SzederFeszt

Jubilált  a csábi SzederFeszt

Csábon szép hagyományai vannak a zenés szórakoztató rendezvényeknek. Egykoron, a múlt század 60-70-es éveiben  nagy látogatottságnak örvendtek a természeti szépségű Szőlőhegyen megtartott nagyszabású szüreti ünnepségek. A helyi és környékbeli  népművészeti csoportokon kívül a kor híres magyarországi nótaénekesei közül többen is megfordultak a színpadon. A rendezvény színhelyén történt építkezések vetettek véget a híres  csábi pincéknél megtartott szüreti ünnepségeknek.

Ha jól emlékszem, a rendszerváltást követően a Nagykürtösi járásban  Csábon rendeztek   első alkalommal   falunapi ünnepséget,  amely  közel húsz év után SzederFeszt néven folytatódott.

Zaťko Ervin, a helyi önkormányzat képviselője volt a megálmodója az idén   immár tízedik alkalommal megtartott zenei rendezvénynek, amely a község legismertebb kulturális eseményévé nőtte ki magát.

(Fotó: atempo.sk)

A jubileumi évforduló méltó ünneplést kapott zenében, közösségben és emlékezésben gazdag hétvégét élhettek át mindazok, akik ellátogattak Csábra – mondta  Zaťko Ervin főszervező, aki egyben a Csemadok helyi szervezetének elnöke is.

Ez több mint fesztivál: közösségi ünnep! Névadója a község neves szülöttje,  Szeder Fábián tudós paptanár, néprajzi író, a palócság első kutatója. Az ő szellemi öröksége köré szerveződött idén is az esemény.

Miskei Ferenc, a helyi alapiskola magyar tagozatának tanára, a szervezők egyike megjegyezte, hogy a színpadon láthattuk a múlt, jelen és jövő dallamait. A kulturális programok gerincét a zenés-táncos produkciók adták, ahol a hagyományőrzés és az önfeledt szórakozás remek egyensúlyt alkotott.

(Fotó: atempo.sk)

A fellépők hosszú sorát a csábiak nyitották: közreműködtek az óvodások, a helyi alapiskola szlovák és magyar tagozatának tanulói, de az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola csábi növendékeiből alakult együttes is. Szintén jelen volt a  lukanényei Liliomok  néptánccsoport, amely műsorával szórakoztatott, vidámabbá, pörgősebbé tette a délutánt, ezzel is fokozva a hangulatot a helyi fiatalok alkotta The Glory együttes koncertje előtt. A srácok lendületes játékukkal megadták az alaphangot a szabadtéri színpad köré gyűlt közönségnek. A tavaly áprilisban alakult  formáció elsősorban rock klasszikusokat dolgoz fel, de saját szerzemények is készülnek folyamatosan. Egyik daluk premierje épp a SzederFeszten volt.

A koncertek sorát a balassagyarmati Latte Maffiato folytatta. A 2012-ben alapított szalonjazz zenekar régi francia, olasz és magyar dalokkal, valamint swing, bossa-nova és sanzon stílusú zenékkel lépett immáron másodszor a csábi szabadtéri színpadra. Az együttes énekesét, Emberné Rédei Renátát, továbbá a Megafon rádiós bemondójaként is felismerhettük.

Hírdetés

(Fotó: atempo.sk)

Következhetett a várva-várt Demjén-emlékzenekar, a Szerelemvonat. Nem volt olyan, aki ne ismerte és szerette volna legalább 4-5 dalát. A szombat este egyik nyilvánvaló fénypontja volt a banda koncertje.

A fellépők között – utolsóként – ott volt a legendás Senzus együttes, amely több mint negyven éve működik. Ez a formáció a népzene, a népszerű slágerek és az örökzöld dallamok mestere. Koncertjük – ahol a tánczene és a klasszikus slágerek is helyet kaptak – méltán aratott óriási sikert, joggal válva így a vasárnap hajnalba átnyúló szórakozás egyik sarokpontjává. A bulizás azonban itt nem állt meg, hiszen a magyarországi DJ Triplekay vette át a feladatot, hogy még pár óra erejéig szórakoztassa a közönséget.

Jókedv és önfeledt szórakozás: talán így is jellemezhetnénk az egy évtizede útjára induló SzederFesztet.

A zenei kínálat mellett kézműves foglalkozások, rengeteg étel és ital, továbbá a gyermekprogramok “csúcsának” is tartott SzederÉlménypark is gazdagította az eseményt. A szervezők, mint általában, így 2025-ben is gondoskodtak róla, hogy minden korosztály megtalálja a magának való élményt. Ebben is rejlik a különlegessége.

(Fotó: atempo.sk)

Miskei Ferenc még hozzáfűzte,  hogy a  hétvégi programsorozat másnap, vasárnap  ünnepélyes szentmisével és koszorúzással ért véget Szeder Fábián mellszobránál, az alapiskola melletti parkban, ahol a falu polgármestere, Tóth Henrik, megható záróbeszédben emlékezett a kezdeményezés születésére, múltjára és jövőjére.

Hangsúlyozta:

„ez a fesztivál az elmúlt évek során valóban több lett, mint egy esemény: élő közösségi hagyománnyá vált. Egy olyan ünneppé, amely összehozza a falu lakóit és az ide érkező vendégeket, amely emléket állít, ugyanakkor jövőt is épít.”

A záróbeszéd után többek közt Csáb község, a helyi Csemadok-szervezet, az egyházközség és az alapiskola képviselői, valamint a  csábi születésű  Dr. Czelenk Ferenc, a Magyarok Világszövetsége nevében a Szeder Kórus közreműködése mellett koszorúzással és főhajtással emlékeztek meg a 241 éve született palóckutatóról.

(Fotó: atempo.sk)

A SzederFeszt nemcsak emlékezik, hanem teremt: összeköt, közösséget kovácsol és értéket ad át – méltó módon ápolva Szeder Fábián örökségét szülőfalujában, Csábon.

Bodzsár Gyula/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »