Jövőt formáló német nyelvű oktatás Budapest szívében Csenkey Mónika2026. 01. 13., k – 09:46
Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem (AUB) egyedülálló helyet foglal el a közép-európai felsőoktatásban. Nemzetközi hallgatói és oktatói közössége, németországi kettős képzései, gyakornoki lehetőségei és nemzetközi partnerségei révén páratlan lehetőséget kínál mindazoknak, akik német nyelvű, európai szintű oktatásban szeretnének részt venni.
Az AUB-n államilag finanszírozott helyek nemcsak a mester-, hanem már az alapképzésben is elérhetők, így a hallgatók német nyelvű, nemzetközi környezetben kezdhetik meg tanulmányaikat. A megszerzett alap-, mester– és doktori diplomák pedig nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában elismertek.
Széles képzési kínálat – alap-, mester- és doktori szinten
Az Andrássy Egyetem képzései a politika és diplomácia, jog és közigazgatás, gazdaság és menedzsment, kultúra és történelem, valamint a nemzetközi tanulmányok területét ölelik fel.
A legújabb képzési lehetőség, a Nemzetközi tanulmányok alapszak (BA), azoknak szól, akik a globális folyamatokat, politikai, gazdasági és kulturális összefüggéseket szeretnék mélyebben megérteni. A hallgatók átfogó társadalomtudományi, jogi és gazdasági ismereteket szereznek, miközben fejlesztik analitikus és gyakorlatorientált készségeiket.
A program különösen ideális azok számára, akik nemzetközi vagy hazai politikai, gazdasági és kulturális intézményekben, vállalatoknál, NGO-knál vagy diplomáciai szervezeteknél képzelik el jövőjüket.
A tanterv interdiszciplináris megközelítésben oktatja a nemzetközi kapcsolatok, kormányzás, regionális tanulmányok, külpolitika, diplomácia, nemzetközi jog, világgazdaságtan és Európai Unió-tanulmányok területeit.
A diákok megismerik a konfliktuskezelés és béketeremtés módszereit, a nemzetközi szervezetek működését, valamint a nemzetközi pénzügyek és külgazdasági politika alapjait. A képzés során kiemelt szerepet kap a gyakorlati szemlélet – a tárgyalástechnikai tréningeket és diplomáciai szemináriumokat tapasztalt diplomaták vezetik.
Interdiszciplinaritás és nemzetközi kapcsolatok
Az AUB mottója – „Közösen alakítjuk Európát” – nemcsak jelmondat, hanem valósággá válik a mindennapokban. Az oktatás interdiszciplináris megközelítése és a nemzetközi tanulói közösség segíti a hallgatókat abban, hogy széles látókörrel, nyitott gondolkodással és kiváló interkulturális kompetenciákkal lépjenek a munkaerőpiacra.
A tanulmányok során a hallgatók részt vehetnek németországi kettős diplomát biztosító programokban, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar diploma mellett németországi oklevelet is szerezzenek. Emellett az Erasmus-program keretében az AUB hallgatói Magyarországon az élmezőnyben szerepelnek a csereprogramok kihasználtságát tekintve.
A mesterképzésben végzettek számára az egyetem interdiszciplináris doktori programot, valamint binacionális doktori képzést (cotutelle) kínál, amelyet nemzetközi partneregyetemekkel közösen szervez.
Közösség, mentorálás, nyelvi támogatás
Az oktatók túlnyomó része anyanyelvi szinten beszél németül, és több mint 20 országból érkező hallgatók alkotják az egyetem pezsgő közösségét. Az AUB különösen nagy hangsúlyt fektet a személyes mentorálásra – átlagosan egy oktatóra hét hallgató jut –, ami kivételes lehetőséget teremt az egyéni fejlődésre.
Az egyetem ingyenes nyelvi korrektúrát biztosít azoknak, akiknek nem a német az anyanyelvük, és emellett lehetőséget nyújt más európai nyelvek tanulására is.
Ösztöndíjak, gyakorlatok, karrierlehetőségek
Az AUB hallgatói számos ösztöndíjban részesülhetnek: a magyar állami ösztöndíjas helyek mellett partnerországok és alapítványok is támogatják a tanulmányaikat. A képzés gyakorlatorientált, amelyet tanulmányi kirándulások, szakmai gyakorlatok és rendezvények egészítenek ki.
A hallgatók betekintést nyernek a diplomáciai gyakorlatba, amelyet a német és osztrák külügyminisztérium által delegált diplomaták kurzusai egészítenek ki.
Az AUB végzettjei kiválóan helyt állnak az uniós, nemzetközi és hazai közigazgatásban, a diplomáciai testületekben, nagykövetségeken, NGO-knál, alapítványoknál, valamint a nemzetközi vállalatoknál és a kutatásban is.
Európai szemlélet, közép-európai fókusz
Az Andrássy Egyetem különös figyelmet szentel Európa jövőjének és regionális kihívásainak. A közép-kelet-európai térség politikai, gazdasági és társadalmi folyamataihoz kapcsolódó kutatási projektek és együttműködések hozzájárulnak a régió fejlődéséhez és a hallgatók szakmai látókörének bővítéséhez.
Multinacionális alapítás, európai értékek
Az Andrássy Egyetemet 2001-ben Magyarország, a Német Szövetségi Köztársaság, Bajorország, Baden-Württemberg és Ausztria alapította. Az intézmény ma is a multinacionális együttműködés szimbóluma, ahol a közös európai értékek, a tudás és a párbeszéd formálják a jövőt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


