Amilyen kis egyesület a komáromi extraligás férfi-röplabdaklub, annyira profin működik minden szinten: jól megfontolt, világos célok, már-már tudományos igényű statisztikai kimutatásokon alapuló edzésterv, lépésről lépésre haladás, ez jellemzi az UJS Rieker bajnokcsapatát. A részletekről – és a bajnoki címig vezető útról – Ferencz Dávid másodedzővel beszélgettünk.
Tavaly ősszel az sem volt biztos, hogy elindulhat a szezon, és menet közben is rengeteg nehézség merült fel a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. Megfordult akkor a fejében, hogy akár ilyen meseszerű végkifejlete is lehet a dolognak a bajnoki elsőséggel?
Mi annak is nagyon örültünk az idény előtt, hogy be tudtunk nevezni az extraligába, mert az is felmerült, hogy ebben az évadban nem tudunk a legfelsőbb osztályban szerepelni. Az, hogy elindultunk, egy jó jel volt. Minden szezon előtt kitűzünk magunk elé egy célt, hogy mit szeretnénk minimálisan elérni. Ez most az volt, hogy több legyen a megnyert meccsünk, mint az elveszített. Titkon pedig reménykedtünk abban, hogy az első négybe be tudunk kerülni.
A tervet jócskán sikerült túlteljesíteni. Menet közben volt olyan holtpont, amikor úgy érezte – akár a csapatot kétszer is sújtó fertőzések kapcsán –, nem biztos, hogy folytatni tudják az extraligát?
Két betegséghullám söpört végig a csapatunkon, az egyik a karácsonyi időszakban, a két ünnep között, a másik február elején. Januárban kérdéses volt, mire vagyunk képesek, akkor estünk ki a Szlovák Kupából, de egy hónappal később már kirajzolódott, milyen eredmény lehet reális. A Svidník elleni negyeddöntőben az itthoni mérkőzés jól sikerült, a kintit szoros csatában elveszítettük. Akkor jött a második hullám nálunk és a svidníkieknél is. Szerencsére meg tudtunk velük egyezni, hogy lesz egy sorsdöntő mérkőzés (eredetileg az egyik fél három győzelméig tartott volna a sorozat – a szerk. megj.), amelyet a nagyobb kihagyás után 3:0-ra megnyertünk, így jutottunk be az elődöntőbe.
A megbetegedett játékosok hogyan viselték a fertőzést? Könynyebb lefolyású volt náluk a betegség?
Szerencsére igen. Egy-két röplabdázónál az első három nap volt kicsit keményebb, lázzal, hőemelkedéssel, fejfájással, de a többiek jól viselték, olyan is volt, aki teljesen egészségesnek érezte magát, csak a tesztje lett pozitív. A karanténban is végezhette az edzéstervet.
El lehet ilyen viszontagságos körülményekben végezni a tervezett felkészülést? Vagy csak az improvizációról szólt a szezon nagy része?
Még a szezon előtt ki kell alakítani a csapat edzéstervét, amit meg is csináltunk, ez szerint haladtunk. Persze, az ismert tényezők nehezítették a megvalósítást, mert hiába a kidolgozott terv, ha jönnek a vírusos megbetegedések. 14 játékosra van szétírva a terv, és ha egy edzésen nem jelenik meg a Covid miatt például a két feladónk, vagy a leütőből hiányzik kettő, vagy a blokkolóink közül hiányzik kettő, akkor át kell variálnunk az edzésterveket. De ezzel számoltunk az idény elejétől kezdve.
Ezeket a döntéseket közösen hozzák? Milyen a munkamegosztás ön és Robin Pělucha vezetőedző között, mi a feladata?
Napi szinten kommunikálunk egymással, nemcsak mi ketten, hanem Nagy Réka, a másik másodedző is. Emellett van egy statisztikusunk, Záchenský Tamás, így négyen alkotjuk a csapat szakmai stábját. Napi szinten foglalkozunk az edzéstervekkel és a meccsek taktikai elemzésével. Vannak közös edzéseink, amelyen részt vesz a csapat összes játékosa, de vannak olyanok is, amelyeket én és a másodedző kollégám viszünk. Ezek általában a reggeli edzések, a konditermes gyakorlások, az individuális felkészülés, ahol a technikai dolgokra fektetjük a hangsúlyt.
Mi mindenre terjed ki a statisztikusuk figyelme?
Neki az a feladata, hogy a mi meccseinkről és a következő ellenfelünkről készítsen statisztikát, feltérképezze az erősségeiket és gyengeségeiket. Erre létezik egy professzionális program, ami alapján ki tudjuk elemezni a mi mérkőzéseinket és az ellenfél mérkőzéseit is. Ezt természetesen kamerával rögzítjük, és alaposan kielemezzük. Ennek alapján tudjuk, hogy az ellenfél játékosai hogyan szerválnak, melyik irányba adogatnak, a leütők melyik felállásban kapják a legtöbb feladást, hogy melyik zónákba szeretnek ütni, a blokkolók hogyan helyezkednek, a feladó hova adja a labdát leggyakrabban – ezeket a tényeket alaposan kielemezzük, és ez alapján alakítjuk ki a taktikánkat a következő mérkőzésre. Minden egyes szezonban azt tűzzük ki magunk elé, hogy valami pluszt nyújtsunk. Tudjuk magunkról is, hogy miben vagyunk jók, mik a hiányosságaink, gyengeségeink, hogy mire kell a következő évadban jobban odafigyelni, miben kell fejlődni. Látjuk, hogy ezen és ezen a téren vannak rezerváink, így ott erősíteni kell. Ezek lehet, hogy laikusként vagy szurkolói szemmel nem észrevehető dolgok, de ezeken a részleteken nagyon sok múlhat. Apróságok ezek, de a győzelem/vereség is múlhat rajtuk.
Akkor már most is tudják, hogy a következő idényben milyen területen, melyik játékelemben kéne, lehetne előbbre lépni?
Ami nekem nagyon tetszik ebben a csapatban, hogy remek a kémia a játékosok között is, és a játékosok és az edzők között is. Ez nagy erősségünk. Az, hogy milyen posztokon szeretnénk erősíteni, vagy épp megtartani a játékosokat, nehéz kérdés. Azon klubok közé tartozunk, amelyek nem szeretik túlzottan cserélgetni a játékosaikat. A csapat 70-80 százaléka meg fog maradni, ha lesz valamilyen változás, az legfeljebb egy-két-három játékost fog érinteni. Mindenképp szeretnénk ezt a csapatot egyben tartani.
A drukkerek mindig is komoly plusztámogatást jelentettek a csapatnak Komáromban. Ha üres lelátók előtt is megnyerték a bajnokságot, nézők előtt akár verhetetlenekké is válhatnak az új idényben?
Az utolsó mérkőzés után a srácokkal beszélgettünk, és elmondtuk nekik, hogy ezt a sikert szeretnénk megismételni a következő idényben, csak nézők előtt. A Myjava ellen kezdtük az idényt vereséggel, és ellenük nyertük meg a döntőt, ami azért is különleges, mert ők sem és mi sem nyertünk még sosem bajnokságot. Mindkét klubban nagyon magas színvonalú munka zajlik, megérdemelten kerültek a döntőbe. Számos fiatal játékosuk van, akik előtt ígéretes jövő áll, jár nekik a gratuláció, az utóbbi 3-4 évben ők is sokat dolgoztak, hogy oda kerülhessenek, ahol most vannak. Visszatérve a kérdéshez, fizikailag ugyan nem lehettek jelen a szurkolók a csarnokban, de így is éreztük a támogatást részükről, ez nagyban hozzájárult az elért eredményekhez. És köszönet illeti a várost, az egyetemet és minden szponzorunkat is, nélkülük sem sikerülhetett volna mindez.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
