Jövőre az ideinél is drágábban építkezhetünk

Jövőre az ideinél is drágábban építkezhetünk

Az elmúlt egy évben látványosan megugrott az építőanyagok ára, és az elemzők továbbra sem szolgálnak jó hírekkel az építkezést vagy felújítást tervezőknek. Jövőre újabb drágulás várható.

„Az építőanyagok átlagára idén októberben csaknem 23 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, majd 9 százalékkal nagyobb összeget kérnek el a munkájukért azonban az építőipari vállalkozók is” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője, a legfrissebb felmérésükre hivatkozva. Sokan abban bíznak, hogy az árak idővel stabilizálódnak, ezért későbbre halasztják a tervezett építkezésüket vagy lakásfelújításukat. A szakemberek szerint azonban nem biztos, hogy bejön ez a stratégia.

Hírdetés

„Jelenleg rendkívül nehéz megjósolni, hogy mikor kezdhet el csökkenni az árszint. Ez ugyan akár már a jövő év folyamán stabilizálódhat, ehhez azonban az kellene, hogy csökkenjen az építőanyagok iránti kereslet. A lakáspiaci helyzetet figyelve, ez utóbbi jelenleg utópiának számít, az építkezni és felújítani vágyóknak így az elkövetkező időszakban még mélyebbre kell majd nyúlniuk a pénztárcájukban” – mondta el lapunknak Viktor Obtulovič, a FinGO.sk pénzügyi tanácsadó társaság ingatlanpiaci elemzője. Az új építésű lakások ára szerinte emiatt jövőre akár további 20 százalékkal is nőhet. Az építőanyagok árával párhuzamosan tovább emelkedhet azonban az építőipari vállalkozások által elvégzett munkáért számlázott összeg is. „Az ágazatban továbbra is gondot okoz a szakképzett munkaerő hiánya, amit az elmúlt időszakban külföldi vendégmunkásokkal igyekeztek pótolni, ennek is megvannak azonban a határai” – tette hozzá Obtulovič.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »