Jövő héttől csak a főbejáraton át lehet bejutni a komáromi kórházba

Jövő héttől csak a főbejáraton át lehet bejutni a komáromi kórházba

Március 22-étől kizárólag a Megyercsi utca felőli főbejáraton át lehet be- és kilépni a komáromi kórház területére.

Miroslav Jaška kórházigazgató szerint az intézményben működő oltóközpontban és a mintavételi helyeken sok ember fordul meg napközben, a járványhelyzet pedig továbbra is kedvezőtlen, így a személyek mozgását ellenőrzés alatt szeretnék tartani. A Kisér sor utca felőli hátsó bejáratot lezárják, a kapun pedig majd egy táblával jelzik, hogy csak a főbejáratot lehet használni.

Hírdetés

A kórházi személyzet körében ugyanakkor – főként az oltásoknak köszönhetően – nagyságrendekkel kedvezőbb a járványhelyzet, mint korábban: a mai napon kilenc Covid-pozitív alkalmazottat tartanak számon, heten pedig karanténban tartózkodnak. 38 fő ápolnak a Covid-osztályon, közülük négyen szorulnak lélegeztetőgép segítségére. Az intézmény további osztályain még 141 pácienst kezelnek.

Lapunk érdeklődésére Martina Pavliková, az AGEL SK szóvivője elmondta, a komáromi kórházban már több mint 9000 embert oltottak be a koronavírus elleni vakcina első dózisával. Már nincs probléma az oltóanyag utánpótlásával, emellett pedig az alkalmazottaik semmilyen súlyosabb mellékhatást nem tapasztaltak az oltások beadását követően egy személynél sem.

(AGEL)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »