Jövő héten összeül a Nemzetbiztonsági bizottság a külföldi támogatások miatt – de nem tudni, mit akar a Fidesz

Jövő héten összeül a Nemzetbiztonsági bizottság a külföldi támogatások miatt – de nem tudni, mit akar a Fidesz

„A baloldali pártok külföldi kampánytámogatásának áttekintése”

– ezzel a meglepő című napirendi ponttal jelent meg a Nemzetbiztonsági bizottság jövő heti testületi ülésének a meghívója a Parlament honlapján. 

A zárt ülés jövő csütörtökön, 11 órakor kezdődik. 

Ahogy az ismert, a kormánypártok már nagyjából egy hete szeretnének vizsgálódni a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz külföldről érkező támogatások ügyében, és a hétvégén Halász János, a Nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja közleményben is kérte a testület összehívását emiatt.

Azonban Sas Zoltánhoz, a bizottság jobbikos elnökéhez csak most érkezett meg a hivatalos kérés, így a jövő hétre tudta összehívni a politikus az ülést. 

Hírdetés

Érdekes ugyanakkor, hogy Halász János a napirendi pontban nem Márki-Zay Péterrékre hivatkozott, hanem a „baloldali pártokra”, holott eddig ez még így nem szerepelt a kormányzati kommunikációban. 

Az Alfahír megkeresésére Sas Zoltán elárulta, Halász János emailen azt kérte tőle, hogy ilyen című pont szerepeljen a bizottság napirendjén.

„Kíváncsian várjuk, hogy mivel fognak előállni, mit tartalmaz a napirendi pont”

– fogalmazott Sas Zoltán, ami arra utalhat, hogy a bizottság elnökét sem tájékoztatták a kormánypárti képviselők, milyen értesülések, konkrétumok kapcsán kívánnak egyeztetni. 

Azt viszont újból hangsúlyozta: abszolút nyitottak az ügyben, mert ahogy ő, úgy a bizottság is abban érdekelt, hogy átlátható módon működjön a politika és a nemzetbiztonság. Minden témát, ügyet, ami a nemzetbiztonságot érinti, ki kell vizsgálni – tette hozzá a jobbikos politikus. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »