Jövő héten kezdődik a száj- és körömfájással érintett gazdaságok kártalanítása

A száj- és körömfájás által sújtott mezőgazdasági vállalkozások kártalanítása már a jövő héten megkezdődik – jelentette be Richard Takáč, a szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter (Smer-SD) a szerdai (június 18-i) kormányülést követően.

„A jövő hét folyamán pályázati felhívást teszünk közzé a Vidékfejlesztési Program keretében azok számára, akiket érintett a fertőzés. Ez lehetőséget biztosít számukra, hogy anyagi támogatást igényeljenek például haszonállatok pótlására vagy fertőtlenítési költségek megtérítésére”

magyarázta a miniszter.

Hozzátette, hogy a károk enyhítésére többféle eszköz áll rendelkezésre.

„Egyrészt maguk a gazdálkodók is rendelkeznek biztosítással, másrészt ott van a Vidékfejlesztési Program pályázati lehetősége. Emellett létezik egy állami támogatási rendszer is, amelyre szintén elkülönítettünk forrásokat”

Hírdetés

mondta.

Takáč kiemelte, hogy a szarvasmarha-tenyésztés területén eddig nagyon alacsony volt a biológiai biztonság szintje.

„Ezen változtatnunk kell. A sertéstenyésztésben már sokkal előrébb járunk ezen a téren”

tette hozzá az agrártárca vezetője.

teraz.sk

Nyitókép: pxhere.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »