Jóváhagyta a kormány az egészségügyi dolgozók béremelését

Jóváhagyta a kormány az egészségügyi dolgozók béremelését

Szerdán jóváhagyta a kormány az egészségügyi dolgozók fizetésének emelésére vonatkozó javaslatot. Az orvosok és az ápolók fizetésén kívül a bentlakásos egészségügyi intézményekben és a mentőszolgálatoknál dolgozó egészségügyi személyzet fizetésére is kiterjed a javaslat. A bérkiigazításnál figyelembe veszik a ledolgozott évek számát is. A kormány azt javasolja, hogy a beterjesztett anyagról gyorsított eljárás keretében tárgyaljon a parlament.

„Komplex problémának látjuk az egészségügyi szakemberek megbecsültségét. A szakma minden területén emelkednek a fizetések. Nagyon fontos, hogy igazságos legyen a bérezés az egyes szakágakban” – mondta Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽaNO-jelölt). A döntést hónapokig tartó egyeztetések előzték meg, szakszervezetekkel, a kamarákkal, szakmai szervezetekkel, szövetségekkel tárgyalt a témáról a tárca. A minisztérium közölte, 2023 után is folytatódik a bérek emelése az egészségügyben, a következő években is lesznek bérkiigazítások.

Hírdetés

„Az a cél, hogy megforduljon a jelenlegi tendencia, stabilizálódjon a helyzet, és legyen elég szakképzett dolgozó az egészségügyi intézményekben” – fogalmaz a beterjesztő.
Az új szabályozás értelmében a külföldön ledolgozott évek is beleszámítanának a ledolgozott évek számába. Az alapfizetés összegét a szülési szabadság idejére is megemelnék. Egy gyerek után három, az összes gyermek után pedig összesen legfeljebb hat évet számítanának be. A törvény január 1-jén lépne hatályba.

Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint amint a parlament jóváhagyja, a Szlovákiában dolgozó egészségügyi szakemberek fizetése versenyképes lesz a V4 országaiban. „279 eurós fizetésemelést kap egy kezdő orvos, aki még nem szakosodott, és szakmai tapasztalata sincs. A legalább 20 éve a pályán levő, tapasztalt orvosok több mint 3000 eurót keresnek, és ebben még nincsenek benne a bérpótlékok” – tájékoztatott a minisztérium, és további, rendszerszintű változtatásokat is bejelentett.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »