Jóváhagyta a kormány: 800 eurós bónuszt kapnak a közalkalmazottak Török Máté2025. 05. 21., sze – 14:22
A kormány mai ülésén jóváhagyta azt a javaslatot, amely alapján a közszféra azon dolgozói, akiket az állami költségvetésből finanszíroznak, egyszeri 800 eurós jutalomban részesülnek a májusi fizetésük térítésekor.
A 800 eurós jutalmat a kormány és a szakszervezetek közötti egyezség értelmében határozták meg. Mivel azonban nem született megállapodás az önkormányzati kiadások finanszírozásáról, a kollektív szerződéseket egyelőre nem zárták le.
Az állam így azoknak fizeti ki a bónuszt, akiknek a bérét az állami költségvetés fedezi, mivel erre a célra a szükséges források biztosítottak, tájékoztatott a a kormányhivatal.
Az önkormányzati alkalmazottak jutalmazásával kapcsolatban még tárgyal a pénzügyminisztérium, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) és a kormány.
Az állami költségvetésből 283 millió eurót különítenek el a juttatás kifizetésére. Ebből részesülnek tehát többek között a rendőrség, a katonaság, a titkosszolgálat, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a büntetés-végrehajtás, a Pénzügyi Hatóság, a Tűzoltó- és Mentőszolgálat és a Hegyi Mentőszolgálat tagjai.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


