Jótékonysági karitászmisszió Nyíregyházán

Jótékonysági karitászmisszió Nyíregyházán

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkatársai mintegy négyszázezer forint értékben vittek adományt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén, Nyíregyházán Huszártelep városrészbe – tudósított az egyházmegye április 16-án.

Az első helyszín a Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola volt, ahol tíz, tisztítószert és tisztálkodási szereket tartalmazó csomagot adtak át az intézmény vezetőjének és lelki igazgatójának. Az iskola néhány nap múlva tartja jótékonysági bálját, melynek tombolanyereménye a karitász nagylelkű felajánlása lesz. Az egyházmegyei karitásszal összefogásban az intézmény ilyen módon is szeretné segíteni az iskolába járó gyermekek családjait, hiszen a bálra főként a hozzájuk kötődő, hátrányos helyzetű szülőket, családokat várják majd.

Oláh Tamás karitászvezető egy akcióban is segítséget nyújtott: március 18-ig lehetett pályázni a településrészen élő családoknak a „Tiszta udvar, rendes ház” programra, mely arra sarkallja a lakosokat, hogy a kerteket és udvarokat rendezettebbé tegyék. Az akció is apró, de fontos lépés afelé, hogy a Huszártelep ne megvetett, elkerülendő, hanem élhető városrészévé váljon Nyíregyházának. Az eredményhirdetés a Föld napja kapcsán szervezett rendezvényen lesz, így a díjakat – többek között a karitász tizenöt tisztító- és tisztálkodási szereket tartalmazó csomagját – április 24-én adják majd át a családoknak.

A „Tiszta udvar, rendes ház” akció túlmutat az intézményi kereteken. Egyfajta misszió, melyben a Sója-iskola mellett a Vidék Kincse Egyesület, a Nyíregyháza Roma Nemzetiségi Önkormányzat, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Nyírvv Nonprofit Kft. is szívesen vállalt szerepet.

Hírdetés

Az április 15-én, két helyen átadott karitászcsomagok összértéke négyszázezer forint; tartalmaz ablaktisztítót, bútorápolót, mosogatószert, mosógélt, öblítőt, WC-tisztítót, tusfürdőt, arcszeszt, sampont és további tisztasági, tisztálkodási és higiénés szereket.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »