Jótékonyságból fél Hollandia a körmét lakkoztatja

Jótékonyságból fél Hollandia a körmét lakkoztatja

Eddig 670 ezer eurót gyűjtött egy gyógyíthatatlan beteg holland kisfiú: egy euróért körömlakkozást vállal egy jótékonysági akció keretében. Már a Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders is járt nála.

A hollandiai 3FM rádió évről évre megrendezi Serious Request (komoly kérés) néven futó akcióját: az adó három (idén két) dj-je hat napra beköltözik egy üvegfalú stúdióbaahol éjjel-nappal kívánságműsort vezetnek – a hallgatók adományokkal hálálják meg kedvenc daluk lejátszását. A bevételek a hollandiai vöröskeresztet illetik. 

Idén módosult a jól bejáratott, és rekordévekben akár másfél millió eurós bevételt is hozó menetrend: a stúdióban egy kisfiú jelent meg az édesapjával, és arra kérték a műsorvezetőket, segítsenek saját akciója népszerűsítésében. A hatéves Tijnnek agytörzsi tumora van – ez a ritka betegség Hollandiában évente 15-20 embert érint, és gyógyíthatatlan. 

Tijn ötlete az volt, hogy egy euróért bárkinek kifesti a körmét, majd arra kéri a vállalkozókedvűeket, hogy a jegesvödör-kihíváshoz hasonlóan jelöljék három ismerősüket a közösségi oldalakon, felkérve őket, hogy ők is lakkoztassanak. 

Hírdetés

 Tijn a saját körmeit is kifestette Fotó: Sander Koning / AFP  

A rádió két műsorvezetőjét úgy meghatotta az ötlet, hogy meghívták a fiút a stúdióba. Az üvegfalba kis nyílást vágattak, Tijn azon keresztül festette a körmöket. Mivel az akció híre pillanatok alatt elterjedt, később segítők vették át a helyét, mert egymaga nem bírta volna a tempót. A kezdeményezés révén másfél nap alatt több mint 670 ezer eurót gyűlt össze. A gyűjtés aktuális állása a rádió honlapján is követhető.

Több ismert holland személyiség is járt már nála – többek között a világ egyik leghíresebb dj-je, Armin van Buuren, hasonlóan híres kollégája, DJ Tiesto, illetve Geert Wilders, a Szabadságpárt elnöke.

A bevételeket beteg gyermekek gyógykezelésére fordítják majd. 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »