Jönnek az egységes személyazonossági igazolványok az EU-ban?

Jönnek az egységes személyazonossági igazolványok az EU-ban?

A román EU-elnökségnek sikerült meggyőznie a tagállamokat, az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot, hogy egységes, több biztonsági elemet tartalmazó személyazonossági igazolványokra van szükség – közölte pénteken a belügyminiszter.

Carmen Dan úgy nyilatkozott, az egységes személyazonossági kártyák a tulajdonos fényképét és egy chipet tartalmaznak majd, két digitális ujjlenyomattal. Minderre szükség van, amennyiben a személyi igazolványokat határátlépésre is használják – érvelt a miniszter.

Hozzátette, hogy a szaktárca már kidolgozott egy projektet arra vonatkozóan, hogy a hazai jogszabályokat a nemzetközi törvényekhez igazítsa ebben a kérdésben. A tervezet jelenleg a parlament asztalán van.

Hírdetés

Arról is tájékoztatott, hogy az Európai Unión belül közös keresési rendszert fognak létrehozni, amelynek segítségével egy tagállam rendőrei egyetlen keresési paranccsal minden, a rendszerben lévő adatbázisból le tudják majd hívni a keresett személyre vonatkozó információkat. Ez jelentősen megkönnyíti a körözés alatt álló személyek hollétének felderítését, és nagy segítséget nyújt a terrorizmus és az illegális bevándorlás visszaszorításában.

Közölte, az EP-vel és az Európai Unió Tanácsával közösen tárgyalnak az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (FRONTEX) hatékonyabbá tételéről az Unió külső határainak megerősítése érdekében.

Dolgoznak a terrorista jellegű on-line tartalmak visszaszorításán is, amelynek egyik fő célja, hogy megakadályozzák a terrorista szevezeteket a gyerekek és a fiatalok toborzásában. Az utóbbi évek tapasztalata ugyanis arra utal, hogy a zsenge korú internetfelhasználók könnyen esnek a radikalizálódás csapdájába – tette hozzá a belügyminiszter. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »