Jönnek a szemiták: A Párizsi Udvar után a Balettintézet is az övék

ARAB BEFEKTETŐKNEK ADTÁK EL A BALETTINTÉZETET

Új gazdára lelt a Balettintézet lassan húsz éve üresen álló épülete – írja a VS.hu. A lap szerint arab befektetők vásárolták meg a Drechsler-palotát. Az államosítás, amelyet Orbán Viktor szorgalmazott, elmaradt (csupán a szavak szintjén létezik, ha jó üzletet látnak benne).

Két héttel ezelőtt arab (szemita) befektetők érdekeltségébe került a Balettintézet, az erről szóló szerződést már aláírták –tudta meg a VS.hu. A lap szerint a terézvárosi önkormányzat kifejezetten örül a fejleményeknekBundula Csaba, a terézvárosiönkormányzat alpolgármestere a lapnak elmondta: „Bízunk benne, hogy hosszú évek után végre rendeződik a palota sorsa, megújulva, régi pompájához méltóan áll majd az Andrássy úton.” Az építési engedély továbbra is a 200 szobás szállodára vonatkozik, ebben nincs változás.

Hírdetés

Legutóbb múlt ősszel akadt érdeklődő az ingatlanra, a Zara Invest AGamellyel szándéknyilatkozatot írtak alá a palota portugál tulajdonosai. A  Zara cégcsoportot 1994-ben alapították Jordániában, luxushoteleket épít, tulajdonosai jordán, líbiai és szaúd-arábiai befektetők. Tevékenységüket a többi között az InterContinental Jordan, a Mövenpick Extra, a Grand Hyatt Amman vagy a Nabatian Castle szállodák jelzik. A Zara tavalyi szándéknyilatkozatában szintén szállodaépítés szerepel – más persze nem is lehetne, mivel erre adták ki az építési engedélyt. A lap szerint jövő hétre tervezik az adásvétel bejelentését.

Ezek szerint hazánkban a cionisták mellett nyomulnak az arabok is. A Jobbik EP-képviselőinek sem volt ellenvetésük ez ellen, tartózkodó szavazataik (a bevándorlás ügyében) egyértelműek az Európai Parlamentben. Miközben “a haza nem eladó” szlogenek  mindennaposak a szóhasználatukban.

Sobri Joe- pestisracok.hu nyomán


Forrás:magyarhajnal.com
Tovább a cikkre »