Elérkezett a csillaghullások hava, idén különösen nagy számmal hullanak Szent Lőrinc könnyei – írja az Időkép.hu.
Minden évben július közepétől augusztus második feléig bezárólag a Föld áthalad a Swift-Tuttle üstökös keringési pályáján. Az ilyenkor megfigyelhető Perseidák meteorraj az üstökös törmelékének sűrű részéből származik. A porfelhő alkotói meteorként lépnek be a légkörbe, ahol nagy sebességüknek köszönhetően a súrlódástól felhevülnek, majd elégnek, anélkül, hogy földet érnének. Nevüket a Perseus csillagkép után kapták, ugyanis a csillaghullás maximuma ebből az irányból figyelhető meg.
Mmikor figyeljük az égboltot?
A meteorzápor legnagyobb aktivitását augusztus 5. és 15. között éri el, ráadásul más kisebb meteorraj is ilyenkor aktív. Péntek és szombat éjjel, óránként akár 100-nál is több hullócsillagot számlálhatunk, csak a Hold fénye vagy a felhős égbolt jelenthet akadályt, így érdemes több napon át is kémlelni az eget ezekbe na napokban.
Az esti órákban a Perseus csillagkép még alacsonyan található, ilyenkor a meteorok bár hosszabb utat tesznek meg a légkörben, kevesebb a számuk, majd éjféltől már magasabbra helyeződik a rajtagok útvonala, és többet is figyelhetünk meg belőlük.
Időkép.hu
Nyitókép: armsmeteor.org
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »