Jönnek a mongolok!

Jönnek a mongolok!

Már mongol résztvevői is vannak a hazai migránspankrációnak. Ez nem kacsa, a menekültbalhékról szóló tudósítások közt olvashattuk, hogy a legutóbbi kiskunhalasi tömegverekedés szereplői között két mongol ifjú is rajthoz állt, első alkalommal a hónapok óta tartó szpartakiádon. (Eddig nem tudtam, hogy Mongólia is háborús övezet…) Az újoncok szereplésének részleteire nem tért ki a beszámoló, csupán annyit közöltek, hogy a hagyományos bemelegítő kézitusa után ezúttal széklábakkal estek egymásnak az unatkozó táborlakók, minek következtében kilencen maradtak a placcon, közülük nyolcat a gyengélkedőbe szállítottak a szanitécek. Elsőre egyébként „csupán” húszan szálltak ringbe, csak amikor a biztonságiak csitítani kezdték a feleket, akkor duzzadt kétszáz fősre a mezőny. Hogy mi célt szolgált a pofozkodás, azt most sem sikerült kideríteni. (Általában az internethasználat ügyében szoktak összevitatkozni az ágrólszakadt emberek.) Nemrég ugyanitt, Halason az egyik mérkőző atléta még a társa fülét is leharapta a küzdelem hevében – amely (mármint a fül) aztán a mérkőzés lefújása után sem került elő. Ki hallott már ilyet!

Hírdetés

Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó mindenesetre azzal nyugtatja a közvéleményt, hogy az őrszemélyzet létszáma megfelelő, de ha kell, rendőri erők is készenlétben állnak, a kormány a helyén van…

Annyiban – ha lehet mondani – föltétlenül jobb a helyzet, hogy a vetélkedni vágyó táborlakók újabban már nem a rendőreinket akarják eltángálni, hanem egymást. Mint a vetélkedő honfoglalók annak idején. Lám, már a mongolok is megjelentek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 19.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »