Jönnek a hibrid emberek

Jönnek a hibrid emberek

Nem a robotok, hanem az emberek rendelkeznek majd mesterséges intelligenciával a közeli jövőben, legalábbis a Google fejlesztési igazgatójának legújabb jóslata szerint.

A 2030-as évekre az emberek bizonyos értelemben „hibriddé” válhatnak – adta hírül a CNN Ray Kurzweil, a Google fejlesztési igazgatója prognózisát. Eszerint az agyunk képes lehet közvetlenül kapcsolódni olyan digitális felhőkhöz, melyekben számítógépek ezreivel köthetjük össze magunkat, ezáltal kiegészítve az emberi intelligenciát. Mint mondta, az agy „nanobotok” – vagyis apró, DNS-szálakból készült robotok – révén fog csatlakozni a gépekhez.

– Elgondolásunk szerint a biológiai és a mesterséges gondolkodás ötvözete fog így létrejönni – magyarázta Kurzweil. A szakember szerint a 2030-as évek végére és a 2040-es évek elejére gondolataink túlnyomó része „nem biológiai eredetű” lesz. Úgy véli, emellett képesek leszünk másolatot is készíteni az agyunkról.

Nap mint nap felhőkhöz kapcsolódunk

Dr. Kiss Bálint, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem irányítástechnikai és informatika tanszékének vezetője Kurzweil jóslatával kapcsolatban az MNO-nak elmondta: ma is tudnak az emberek felhőkhöz (olyan elosztott tárolóhelyekhez, programokhoz, szolgáltatásokhoz, melyeket többen használhatnak egyszerre, és melyekben nagy hatékonysággal valósítható meg kooperáció) kapcsolódni, csak nem az agyukon keresztül közvetlenül, hanem hagyományos módon, tehát a kijelzőt figyelő szemükkel vagy éppen a kezükkel, gépelés útján. Tehát az emberi agy(ak) és a felhő között ma még közvetítenek hagyományos érzékszerveink. Hangsúlyozta, hogy a minőségi előrelépés itt az lenne, ha ki tudnánk küszöbölni a látást, a hallást, a gépelést vagy a beszédfelismerést, ezáltal pedig egy közvetlen kapcsolódás jönne létre az emberek idegrendszeréhez. A szakember azonban úgy véli: a 2030-as években ez a megoldás általában még inkább kiszolgálni – vagy nagymértékben növelni – fogja az emberi intelligenciát, mintsem helyettesíteni.

A Johns Hopkins Egyetem kutatói által kifejlesztett robotot érint meg egy nő a kaliforniai Pomonában rendezett robotexpón Fotó: CHIP SOMODEVILLA / Europress/AFP

Létrejöhet egy magasabb intelligencia?

Hírdetés

– A kommunikáció és az adathozzáférés hagyományos módjait, melyek jelenleg még kissé körülményesek, ez a megoldás nagyban megkönnyítené. Tehát – ha valóban megtörténne a felhőhöz vagy a kommunikációs hálózathoz történő, közvetítő nélküli kapcsolódás – nem lenne többé szükség okostelefonra vagy okosórára ahhoz, hogy mindazok a funkciók, melyek jelenleg ezekkel megvalósulnak, használhatóak legyenek, illetve új funkciók is elképzelhetőek – magyarázta a szakember.

Mint mondta, a legfontosabb kérdés ugyanakkor az, hogy ha ilyen szinten kapcsolunk össze emberi intelligenciákat – a felhőn keresztül –, ennek nyomán létrejöhet-e egy magasabb, nagyságrendekkel hatékonyabb intelligencia. Azonban érdemes elővigyázatosnak lenni az újfajta technológiákkal: ezek az emberek egy részénél addikciót alakíthatnak ki, a fejlődés pedig mindig sok félelmet generál.

Hihetetlenül pontos jóslatok

Kurzweil, akit a világ egyik vezető feltalálójaként tartanak számon, híres arról, hogy viszonylag nagy pontossággal képes megjósolni, mit hoz a jövő. A kilencvenes években például összesen 197 előrejelzést tett arról, mi fog történni 2009-ig. Teóriáit 2010-ben vizsgálták felül, 86 százalékuk bizonyult helyesnek.

Ilyen prognózis volt többek közt az is, hogy az emberek elsősorban hordozható számítógépeket használnak majd, a kábelek háttérbe szorulnak, valamint hogy digitális kijelzőket fognak építeni a szemüvegekbe.

1990-ben megjósolta, hogy a számítógép nyolc éven belül legyőzi a sakkvilágbajnokot, s 1997-ben az IBM által tervezett Deep Blue nyert is Garri Kaszparovval szemben. Ő beszélt először arról is, hogy az internet meg fogja változtatni a világot.

A szakember nemrégiben ismerte be, hogy azt hitte: 2009-re már önjáró autóink is lesznek. Ezek a járművek csak mostanában jelentek meg, a tömeggyártás pedig még valószínűleg jó darabig várat magára.

Dr. Kiss Bálint Kurzweil legutóbbi jóslatával kapcsolatban hangsúlyozta: az ehhez hasonló nyilatkozatok széles tartományban mozognak, így általában nem egyértelmű, mikor is mondhatjuk egy jóslatra, hogy részben vagy egészében bekövetkezett.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »