Jónak lenni tényleg jó! – A hit lángja a debreceni Gyermekklinikára is eljutott

Jónak lenni tényleg jó! – A hit lángja a debreceni Gyermekklinikára is eljutott

Advent első vasárnapján fellobbant a hit gyertyája Debrecen város főterén, melynek lángját december 5-én Széles Diana, Debrecen alpolgármestere Törő András atyával, a Debreceni Karitatív Testület elnökével együtt vitt el a Debreceni Egyetem Nagyerdei Campusán található Gyermekklinikára.

Sok gyermek nem otthon várja az ünnepeket, ezért vittek mikuláscsomagokat is a bent fekvő kis betegeknek. A vasárnapi főtéri gyertyagyújtásról hozott hit lángját is átadva köszönték meg Szabó Tamás klinikaigazgatónak és kollégáinak áldozatos munkáját, amit a gyógyuló gyermekekért és családjaikért végeznek.

Az üdvözléseket követően rövid, meghitt műsorral kedveskedtek a jelenlevőknek. Újhelyi Kinga, Jászai Mari-díjas színésznő szavalt, énekelt, majd Baráthné Szalánczi Tímea református kórházlelkész ünnepi gondolatait hallgathatták meg a Gyermekklinika orvosai, nővérei, akik szép számban gyűltek össze az ünnepi alkalomra. Törő András arra biztatta a megjelenteket, hogy tudják megélni a mindennapokban azt is, hogy jónak lenni tényleg jó. Vegyék észre a szükséget szenvedőket maguk körül, és merjenek törődést, szeretetet, figyelmet adni. Zárásként Varga Györgyi ünnepi áldása hangzott el Berényiné Felszeghy Márta, a DNYEM Kórházlelkészi Szolgálata koordinátorának tolmácsolásában.

Hírdetés

Debrecenben az adventi vásár november 25-e óta várja a látogatóit, december 3-án, vasárnap pedig meggyújtották az első gyertyát a város adventi koszorúján. Ahogy a korábbi években, ezúttal is a Régi Városházától a Nagytemplomig tartó énekes hagyományőrző vonulás előzte meg a gyertyagyújtást, és a belvárosi díszkivilágítást is most kapcsolták fel.

Szöveg: Berényiné Felszeghy Márta

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »