Jön a IV. Nagymegyeri futóverseny

Jön a IV. Nagymegyeri futóverseny

Jön a IV. Nagymegyeri futóverseny Elek Zoltán2025. 11. 07., p – 15:31

A termálfürdőjéről nevezetes csallóközi városban szombaton negyedik alkalommal zajlik a Nagymegyeri futás, melynek versenyközpontja, rajthelye és a célba érkezés helyszíne a Thermal Corvinus fürdő előtti sétányon lesz.

A felnőttek ezúttal két táv (6 és 10 kilométer) közül választhatnak. A szervezők 1 kilométeres útvonalat jelöltek ki azoknak az érdeklődőknek, akik csupán kacérkodnak a futással. A kevésbé edzettek sétálva, kocogva teljesíthetik a távot, idejüket nem mérik. A Nagymegyeri Futóklub szervezésében zajló rendezvényen természetesen a gyermekek is rajthoz állnak. 

A jövő reménységei 200 és 400 méteren, valamint 1 kilométeren mérettetnek meg. 

„Idén több változást is eszközöltünk. Ezúttal nem rendezünk futást 3 kilométeren, a gyerekek esetében idén első alkalommal, csipes időmérésre kerül sor. A rajtnál nem a gyermekekkel kezdünk, ők a felnőtteket követik a sorban, akik tíz órakor rajtolnak el. A promenádon, az UniCone fagyizó előtt van a rajt és cél. A résztvevők mindkét távon Izsapig futnak, a fordulót követően visszaérkeznek Nagymegyerre. A sétányon fordulnak és egy újabb teljes kört abszolválva futnak célba. 

Váltakozva aszfalt borítású úton és erdei ösvényen halad a mezőny, kerékpáros felvezetővel az élen. 

A nevezési díj 10 euró, a 18 éven aluliak számára a részvétel ingyenes” – tájékoztatta lapunkat a legfontosabb tudnivalókról Vörös Róbert főszervező, a Nagymegyeri Futóklub elnöke.

Megtudtuk, az előnevezéseket már lezárták, szerdáig 130-an jelentkeztek. Nevezéseket azonban még a verseny napján reggel 8 órától is elfogadnak, a későn eszmélők azonban fürdőbelépőt és rajtcsomagot nem kapnak, az csak az előnevezőknek jár, viszont kétszáz egyedi érem készült.

„Ami a díjazást illeti, a versenytávok nemenkénti dobogós helyezettjeit serleggel, az összes célba érkezőt futóéremmel jutalmazzuk. Különdíjakat is kiosztunk. Természetesen frissítőről is gondoskodunk. 

Az előrejelzés alapján kellemes őszi szombat vár ránk. 

Mindenkit nagy szeretettel várunk versenyünkre” – konkretizálta a díjazást, invitálta a futás, a mozgás szerelmeseit külföldön is népszerű rendezvényükre Vörös Róbert. 

Kapcsolódó cikkünk

Hírdetés

Harmadik alkalommal zajlott a Nagymegyeri Futás névre keresztelt erőpróba a termálfürdőjéről nevezetes csallóközi városban, ahol összesen 220 futó és kocogó dacolt a méterekkel, kilométerekkel. 

„A gyerekek 70-en voltak, három versenyszámban (200 m, 400 m, 1 km) mérettettek meg. A gyerkőcöket figyelve elsősorban a versenyszellemet emelném ki. Futóéremmel, ajándékcsomaggal és plüssmacival távoztak rendezvényünkről. A felnőttek szintén három versenyszám, a 3, a 6 és a 10 kilométer közül választhattak. Zömmel visszatérő vendégeinket üdvözöltük a prezentációnál, természetesen újoncok is érkeztek. A mi esetünkben is érvényes, hogy a jó hír futótűzként terjed, ami nagyban hozzájárult a versenyünk iránti megnyilvánult fokozott érdeklődéshez. A rajt és a célba futás helyszínén, a termálfürdő előtti sétányon ismerősök ölelkeztek, fotózkodtak. Az időjárás is kegyeibe fogadta rendezvényünket, a szikrázó napsütésben csupa mosolygós arcot láttam a bemelegítésnél, amelyről ezúttal is Cserkó Adriána gondoskodott. Az előnevezési időszakban jóval többen jelentkeztek, mint eddig bármikor. Idén is jelentős helyszíni nevezés tetézte a létszámot. Nem kellett változtatni a kijelölt, sokak számára már ismerős útvonalakon. Három kilométeren festői környezetben, az ősz színeiben pompázó parkerdőben zajlott a terepfutásnak is beillő verseny. A gyerekversenyek befejezése után a felnőttek viadala zajlott. Mindhárom versenytávon egyszerre rajtoltak el a résztvevők” – ecsetelte a rajt előtti hangulatot Vörös Róbert, a Nagymegyeri Futóklub elnöke.

A célba érkezők frissítőt kaptak, mindegyikük nyakába futóérmet akasztottak. Ismét nagy sikere volt a „vizes” bónusznak, mely lehetővé tette, hogy a futók és a kocogók a verseny kiértékelését követően a helybeli Corvinus termálfürdő medencéiben lubickolhattak.

„Teljesítettük a futók kívánságát, akik azt javasolták, hogy az abszolút sorrend kiértékelése helyett mindhárom versenytávon korosztályonkénti, nemenkénti dobogós helyezetteket jutalmazzunk. A rajtcsomag klubunk egyedi ivópoharát is tartalmazta, a futóérmet a célba érkezéskor adtuk át. Természetesen frissítővel is szolgáltunk” – vázolta fel a díjazás kritériumait a főszervező.

„Gratulálok barátomnak, Vörös Robinak, a futóverseny szervezőinek, valamint Nagymegyer polgármesterének, akik ezúttal is szuper erőpróbát rendeztek. Mosolyogva értem célba. Két hét mérlege: 2 maraton, ezúttal pedig ez a tízes, 52 perc alatt. Tudom, nem sok, de így, majd 60 évesen, nem is olyan rossz időeredmény. Remek szervezés! Ingyenes fürdőbelépő, eszem-iszom a célban, érem a befutóknak… Decemberben is jövünk” – foglalta csokorba benyomásait temérdek hazai és külföldi maratoni táv meghódítója, sok futótársa példaképe, a dunamocsi Kele Géza.

„A 3. Nagymegyeri Futás pozitív visszhangja jóleső érzéssel tölt el minket. Csakhamar elkezdjük a hagyományos óévbúcsúztató futásunk szervezését, melynek előzetes időpontja december 29.” – tájékoztatott a nagymegyeriek idei utolsó, immár 14. alkalommal sorra kerülő versenyükről Vörös Róbert.

3 km

0–39 éves korig: 1. Kardos Gabriella és Holczhei Dávid. 40–49 éves korig: 1. Varga Zita és Kondé Zsolt. 50–59 éves korig: 1. Sztancsik Pálné és Bodrogi Zoltán. 60 éven felüliek: 1. Gyurkovics Erika és Koren Pál.

6 km

0–39 éves korig: 1. Hajdú Andrea és Szabó László. 40–49 éves korig: 1. Zdenka Hezká és Bozsenyik László. 50–59 éves korig: 1. Sándor Éva és Bugár Szilárd. 60 éven felüliek: Petőcz Krétay Edit és Alasztics Gyula.

10 km

0–39 éves korig: 1. Sass Diána és Gorza István. 40–49 éves korig: 1. Németh Rita és Földes Csaba. 50–59 éves korig: 1. Patus Éva és Köles Alfréd. 60 éven felüliek: Dolgos Mária és Szűcs Ervin

korosztálygyőztesek Kapcsolódó cikkünk Nagymegyer |

A Thermal Corvinus fürdő sétányán örömfutással búcsúztatták a 2022-es évet, amin gyerekek és felnőttek is egyaránt részt vehettek.

A Nagymegyeri Futóklub és segítőik szervezésében került megrendezésre az évvégi futóverseny, amire korosztálytól függetlenül nevezhettek a résztvevők. A gyerekek futama délután, még világosban kezdődött, két kategóriában indulhattak, 200, illetve 400 méteren. A jó alaposan felöltöztetett indulókat szüleik kísérték el és szurkoltak nekik a verseny alatt. A felnőtt korosztály kicsivel később, már sötéteskor rajtolt el a kivilágított sétányon, akik akár 10 kilométeres távon is megmérettethették magukat. A ingyenes nevezéssel az emberek futókedvét próbálták meghozni és persze sportolásra buzdítani őket. További motivációt adott az indulóknak, hogy az első 150 nevező belépőt kapott a Thermal Corvinus fürdőbe. A versenyzők között a kisikolásoktól egészen a nyugdíjas korosztályig érkeztek indulók.

A szervezők lilahagymás zsíroskenyérrel, frissítőkkel kínálták a résztvevőket, akik a borús, szürke idő ellenére még a verseny után is sokáig élvezték egymás társaságát és kedélyesen beszélgettek a termálfürdő hangulatos sétányán.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »