Jól megy az amerikai-oláh hadgyakorlat: a kukoricaföldekkel már el tudnak bánni

Háborús állapotok közepén találták magukat csütörtökön azok a délkelet-romániai Ialomita megyében élő emberek, akik éppen a földjeiken dolgoztak. A kukorica-, napraforgó- és búzamezőkön ugyanis egyszer csak harckocsik garmadája jelent meg, és fedélzeti gépfegyvereikkel vadul lövöldözve (vaktöltényeket használtak), mindenen keresztül gázolva vonultak végig az ültetvényeken – írja a Főtér.ro.

Volt, aki rémülten elmenekült, volt, aki megpróbálta jelezni a harckocsikban ülő katonáknak, hogy óriási kárt okoznak, de rájuk se hederítettek. Végül kihívták a rendőrséget. A rendőrök pedig közölték: a közelben éppen NATO-hadgyakorlat zajlik, annak a résztvevői gázolták le a földeket.

Este aztán a román védelmi tárca közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy a térségben zajló Saber Guardian 19 elnevezésű NATO-hadgyakorlaton résztvevő amerikai harckocsizókról van szó, akik egyszerűen eltévedtek, mégpedig a "kedvezőtlen időjárási körülmények miatt"… Ezzel vélhetően az esős időre vagy a perzselő hőségre céloztak.

Hírdetés

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FUltimeleStiriMondene%2Fvideos%2F664083274054594%2F&width=480&show_text=false&height=850&appId

Gabriel Les román védelmi miniszter közölte, "vállalják a felelősséget", előfordulhat ugyanis, hogy a román fél rossz koordinátákat adott meg.

A védelmi tárca és az amerikai illetékesek közös bizottságot hoztak létre az ügy kivizsgálására, a védelmi minisztérium emberei pedig felkeresték a helybeli károsultakat, hogy felmérjék az okozott kár mértékét, és megállapítsák a kártérítések összegét.

Nem ez az első incidens a hadgyakorlat során: egy katona súlyosan megsebesült ejtőernyős ugrás közben, egy NATO-illetékeseket szállító kisbusz pedig felborult.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »