Jól jön egy kis kampánypénz: házastársak is indulnak egymás ellen különféle kamupártok színeiben

Jól jön egy kis kampánypénz: házastársak is indulnak egymás ellen különféle kamupártok színeiben

Nemcsak hogy tömegével bukkannak fel az ismeretlen és vélhetően pusztán az állami támogatásra hajtó törpepártok, de van köztük olyan is, ami rokonokat, házaspárokat indít egymással szemben a választásokon.

A Reflektor blog szúrta ki, hogy Csongrád megyében a 4. számú választókörzetben a Szimandl János a Családok Pártja, Szimandl Tamás a Medete párt és Szimandl Tamás felesége Szimandlné Nagy Ibolya a Szepessy Zsolt-féle Összefogás Párt jelöltje lett. Utóbbi alakulatról kiderült korábban, hogy nincs politika tartalma, csak a pénzlenyúlásra jött létre – írja a blog.

Mint ironikusan hozzáteszik, a Medete és a CSP versengése Vecsésen is „családokat szakított szét”, a két párt jelölésében itt Bagó Anita és Bagó György áll ki egymás ellen a választók bizalmáért. Nagykanizsán pedig Hollender Szabolcsot a Medete párt, Hollender-Lukács Anettet a CSP indította.

A Medetéről mint pártról vagy a programjáról egyébként túl sokat nem lehet tudni, a neten semmilyen információ nincs róluk, csak annyi, hogy néhol felkerültek a szavazólapra. A Családok Pártja létezését meg egy kitöltetlen üres aloldal jelzi.

Budapesten szintén előfordulnak ugyanilyen módon szerveződő családi vállalkozások, igaz, más kamupártok közreműködésével. A főváros harmadik kerületében például Berbekár István, az EMMO, míg Berbekárné Verebey Ida, a Kössz formáció jelöltje.

A nyolcadik kerületben pedig Pikács Mercédesz a Magyarországért Demokratikus Párt színeiben vágott neki a választásnak, Pikácsné Südi Beatrix meg a Jó Út MPP párt által delegálva. Jelen állás szerint a választási bizottság mindkét jelöltet törölte a listáról – teszi hozzá a Reflektor. A blogoldal szerint a legnagyobb baj mindezzel az, hogy a Fidesz által felállított választási rendszer nem engedi, hogy kiszűrjék a kamujelölteket, akik kizárólag a pénzszerzés esélye miatt indulnak el a választásokon, és indulásukkal leginkább az ellenzéki térfelet gyengítik.

Tolonganak a kampánypénzért

A 2018-as választásokon pedig sokan ki is használják a fékek hiányát: minden korábbinál több párt és jelölt indul el, közöttük olyanok is, amiknek nincs ismert programjuk és alapvető információkat sem lehet tudni róluk. A kamupártok a kampány során több százmilliós támogatást vehettek fel, igaz, ha nem érik el az 1 százalékos támogatást, később vissza kell fizetniük a pénzt – legalábbis amennyiben be tudják rajtuk hajtani.

Hírdetés

Egyre több hamisított aláírásra is fény derül: Füvesi Sándor, az MSZP orosházi országgyűlésiképviselő-jelöltje például tudtán kívül négy, eddig ismeretlen pártot is ajánlott a Hír TV információi szerint. A politikus akkor jött rá, hogy visszaéltek a nevével és az aláírásával, amikor kikérte az adatait az ajánlás-ellenőrző rendszerből. Füvesi Sándor szerint egyértelmű, hogy közokirat-hamisítás és választási csalás történt Orosházán.

Azt pedig már az Index írta meg, hogy két nappal ezelőtt hamisított aláírásokat találtak az LMP kisvárdai ajánlóívein, kedden pedig egy LMP- és egy Együtt-képviselő is jelezte, hogy gyanús körülmények között bukkantak fel egy tucat kamupárt ajánlóívén.

Kassai Dániel, az LMP országgyűlésiképviselő-jelöltje e-mailben kereste meg az Indexet, hogy oknyomozásba kezdett, mert felmerült a gyanú, hogy visszaéltek az adataival. A helyi választási irodához fordult, és kiderült, hogy összesen nyolc kamupárt élt vissza Kassai nevével, aláírásával és személyes adataival. E kamupártok a következők.

  • Haza Mindenkié Párt
  • Szegényekért Párt
  • Magyarországi Cigánypárt
  • Szegény Emberek Magyarországáért Párt
  • Élhetőbb, Boldog Magyarországért Párt
  • Hajrá Magyarország! Párt
  • Haladó Magyarországért Párt
  • Minden Szegényért Párt
  • A fenti szervezetek szerepelnek azon 40 párt között is, akik kedd délután 4 óráig leadták országos listájukat a Nemzeti Választási Irodánál. Mellettük tizenhárom nemzetiség állított listát az országgyűlési választásra, azaz minden korábbinál több, 53 országos lista lehet a választáson.

    (MNO)


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »