Jól jön az oroszok pénze az Európa Tanácsnak

Oroszország nagyjából már befizette az Európa Tanácsnak mintegy 54,7 millió eurónyi, 2017-ben és 2018-ban elmaradt tagdíját és egyéb kötelezettségét – közölte a strasbourgi székhelyű szervezet hétfőn.

Daniel Höltgen, a páneurópai intézmény kommunikációs igazgatója arról számolt be, hogy a tartozás körülbelül 97 százalékát rendezte a moszkvai kormány, pusztán a késedelmi pótlékok megfizetése van hátra.

Oroszország július elején átutalta az idei, nagyjából 33 millió eurós tagdíját. Az Európa Tanács 2019-es költségvetése 437 millió euró.

Hírdetés

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) június 25-én határozott arról, hogy Oroszország küldöttsége visszakapja a Krím elcsatolására és a délkelet-ukrajnai beavatkozásra hivatkozva megvont szavazati jogát és egyéb lehetőségeit. Moszkva az ellene 2014-ben bevezetett szankciókra válaszul 2016-ban függesztette fel munkáját a testületben, és 2017 óta tagdíjat sem fizetett.

A szervezet szabályai szerint Oroszországot kizárhatták volna a tagdíjfizetési kötelezettség két éven át tartó megszegése miatt, azonban ennek megakadályozására a PACE idén megváltoztatta ügyrendjét, az ukrán delegáció tiltakozása ellenére.

Május elején Moszkva a konfliktus miatt meglebegtette azt a lehetőséget is, hogy kilép a közgyűlésből, és felmondja az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »