Jól beleszállt a Jobbik a Fideszbe

A Fidesz hétfőn közleményben hazugozta le Vona Gábort, aki szerintük "sorra tagadja meg eddigi politikáját, mondatait és embereit".

A kormánypártnak az a problémája, hogy szerintük a Jobbik elnöke nem egy alkalommal feketén-fehéren kimondta: Magyarországnak ki kell lépnie az Európai Unióból, most viszont nem az azonnali kilépésről, hanem a csatlakozási szerződés újratárgyalásáról beszél, aminek következménye lehet akár a kilépés is.

Válaszában a nemzeti párt azt írta: A Jobbik továbbra is tartja a programjában szereplő ígéretét, amely szerint uniós csatlakozási szerződést kell módosítani, és szükség esetén népszavazásnak kell dönteni EU-tagságunkról. Mindez nem lenne páratlan az unión belül, hiszen David Cameron brit miniszterelnök ugyanezt kezdeményezte hazájában – tették hozzá.

Hírdetés

„A Jobbik által képviselt Nemzetek Európája modell lényegesen különbözik a Fidesz gyáva szájkaratéjától, hiszen amíg a kormánypárt a valóságban fél felvetni a csatlakozási szerződés módosítását, addig ezt a Jobbik több ponton is nélkülözhetetlennek tartja Magyarország jövője szempontjából”.

A fideszes üzenetre azt írták: „Javasoljuk a Fidesznek, hogy tanulmányozza a Jobbik 2010-es és 2014-es programját, végre legyen egyenes és következetes, ne csak hangzatos szavakkal bírálja heti szinten az EU-t. A Fidesznél a szabadságharcos retorikát mindig a besimulás és megalkuvás követte. Most is ugyanez várható a magát először liberálisnak, majd polgárinak, végül nemzetinek valló kormánypárttól a csatlakozási szerződésünk módosítása kapcsán”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »