Jól alakulnak a dolgok

Azt hittem, Talpramagyar Péter le fogja gyorsan amortizálni magát, s ezzel az egész jelenség jelentősége elvész.

Nem így lett. Kiderült, komoly rajongótábora van. Pár óra alatt 3-szor nagyobb tüntetést csinálni, mint amit a ballib parlamenti erők hosszas szervezéssel csinálnak az bizony nem semmi.

Láthatóan idegesek is a hagyományos ballib pártok, ez alatt azokat értem, akik a parlamentben vannak: DK, Momentum, Jobbik, LMP, MSZP, P.

A kisebb ballib pártok sorsa ezzel megpecsételődött: az EP-választáson nulla mandátumuk lesz.

Csak a DK van biztonságban. Gyurcsány jó taktikus, a legelején megérezte, hogy a biztos mód, ha a kezdetektől Talpramagyart hiteltelen, fideszes kreautúrának állítják be. S mivel következetesen ezt csinálják, a táboruk is ezt hangoztatja. A 2019-es eredményüket biztosan nem fogják tudni megismételni – az kiemelkedően magas volt -, de így is jó eredményük lesz a konkurrenciához képest: szerintem a DK lesz az egyetlen parlamenti ballib párt, mely képes lesz mandátumot szerezni júniusban.

Hírdetés

A többi ballib pártnak vége, ott eleve a szavazótábor nagy része laza, nem párthű. Szerintem a legnagyobb rész átmegy Talpramagyarhoz.

Hasonló tragédia lesz a választás a Kutyapárt számára. Ez a párt a laza ballib szavazatokra és a két tábor köztiekre hajt. Ezeket meg viszi most a Talpramagyar Párt. Ugyanez a sorsa minden hasonló kezdeményezésnek, lásd Jákob Soros Nép Pártja, MZP, s társai.

Talpramagyarnak nincs ideje pártként indulni. Azaz létező pártot fog választani magának. Mivel elmondta, hogy ez nem lehet olyan párt, mely bármikor is összefogott Gyurcsánnyal, így adódik kivel fog ő összefogni. Tulajdonképpen csak egyetlen olyen komolyan vehető szervezet van az országban, mely hitelesnek számít mind a laza ballib tábor, mind a tábornélküliek számára: ez Vona Gábor pártja.

Szóval ha tippelni kellene, én erre tippelnék. S aztán júniusban az ellenzéki mandátumok meg fognak oszlani a DK, a Mi Hazánk, s az új Talpramagyar-Vona Szövetség között, mindenki más meg véget ér.

Az a vicc, hogy Talpramagyar végsősoron 2 embernek kedvez a legjobban, annak a 2 embernek, akik ellen a legjobban küzd: Gyurcsány és Orbán.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »