Jókai nyomában: március 3-án döntő a Komáromi Jókai Színházban

Jókai nyomában: március 3-án döntő a Komáromi Jókai Színházban

Tizennyolc csapat részvételével  március 3-án rendezik meg a Jókai nyomában című művelődéstörténeti vetélkedő döntőjét a Komáromi Jókai Színházban. A versenyt Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából hirdette meg a színház középiskolás diákok számára; a téma a nagy mesemondó életútja és Az arany ember című regény, melynek színpadi változatát többször is láthatták a nézők Komáromban.

A vetélkedőre eredetileg 21 háromtagú csapat jelentkezett, közülük 18-an teljesítették sikeresen az első fordulót, azaz küldték be határidőn belül az írásbeli „házi feladatot”. Ők kaptak meghívást a március 3-ai döntőre. A csapatok fele gimnáziumból, fele szakközépiskolából érkezik.

A résztvevőket reggel 8-tól várják a színházban, a regisztrációt követően a vetélkedő első része 9-kor kezdődik a nagyszínpadon. A feladatok értékelése után a legjobb 6 csapat jut tovább a második körbe. A döntő eredményhirdetését a tervek szerint 14 órakor tartják.

A csapatok teljesítményét értékelő zsűriben Szabó Csekei Tímea művészettörténész, műemlékvédő, Hizsnyan Géza színházi szakember és H. Nagy Péter irodalomtörténész, egyetemi oktató foglal helyet. A játékvezető Matusek Attila, a Komáromi Jókai Színház színművésze. A győztes csapatok értékes tárgy- és könyvjutalomban részesülnek.

Hírdetés

A szervezők örömmel konstatálják, hogy a nagy érdeklődés is igazolja: Jókai Mór életműve – nem utolsósorban a filmes és színpadi adaptációk révén – továbbra is közös kincsünk, amelyhez minden generáció képes újra és újra meglelni a maga útját.

A Komáromi Jókai Színház a múltban rendezett már művelődéstörténeti vetélkedőt Thália nyomában címmel (2012-ben, a színház megalakulásának 60. évfordulója kapcsán), ezt követte a Shakespeare nyomában (2017), a Bánk bán nyomában (2018), majd a Madách nyomában (2023).

A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy fontosak ezek a vetélkedők, mert kreativitásra és kritikus gondolkodásra ösztönzik, érvelésre tanítják a középiskolás korosztályt, emellett játékos formában az irodalom, a színház, a film sajátos eszköztárának és jelzésrendszerének az alapjaival is találkoznak a résztvevők. Amire nagy szükség van, hiszen ez a terület, ez a megközelítés szinte teljesen hiányzik a tananyagból.

A rendezvény társszervezője a Jókai Alapítvány.

Komáromi Jókai Színház/Felvidék.ma   


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »