Jókai Mór politikusi örökségére emlékeznek Komáromban

Jókai Mór politikusi örökségére emlékeznek Komáromban

A Magyar Szövetség és a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület meghívja az érdeklődőket a Jókai Mór, a politikus című rendezvényre, amelyre 2025. november 15-én, szombaton 15 órától Észak-Komáromban, a Tiszti pavilonban kerül sor.
A program célja, hogy a 19. század egyik legnagyobb magyar írójának kevésbé ismert közéleti és politikai tevékenységét is bemutassa.

Az esemény a Jókai Mór születésének 200. évfordulójához kapcsolódó emlékév része, melyben több polgári társulás működik együtt, élükön a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesülettel.

A kezdeményezés célja, hogy az író-politikus örökségén keresztül rávilágítson Jókai szerepére a polgári szabadságjogok és a társadalmi reformok előmozdításában.

Az előadók között neves történészek és kutatók szerepelnek:

Katona Csaba, sajtóreferens (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára)Dr. Kárbin Ákos, tudományos főmunkatárs (VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár)Dr. Csorba László, főigazgató (Budapesti Történeti Múzeum)

Hírdetés

Az esemény plakátja

A rendezvény ingyenes, de kérjük, támogassa a szervezők munkáját regisztrációjával ezen a linken. 

Külön köszönet illeti Feszty Zsolt lelkipásztort az előkészületekben nyújtott aktív részvételéért.

Az esemény lehetőséget kínál arra, hogy a közönség újra felfedezze Jókai Mór közéleti örökségét, és megismerje azt a politikust, aki a nemzeti fejlődés, a művelődés és a társadalmi felelősségvállalás ügyét szolgálta.

Sajtóközlemény/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »