Jöhet az újabb Orbán-Trump találkozó, már az időpont is megvan

Jöhet az újabb Orbán-Trump találkozó, már az időpont is megvan

Hamarosan újabb találkozóra kerül sor Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök között. Orbán ezt a Mandinernek adott nagyinterjú során erősítette meg. Elmondása szerint már nemcsak az időpontot rögzítették, de a tárgyalási tematika 80 százalékában is megegyeztek, a bejelentéssel pedig megvárják, amíg a fennmaradó kérdéseket is tisztázzák.

A megbeszélés fókuszában döntően gazdasági ügyek állnak majd. A miniszterelnök az egyik legnagyobb „harci kérdésnek” az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény ügyét nevezte. Úgy látja, egy ilyen megállapodás megkötése nehézségekbe ütközik, mert ellentétes az aktuális amerikai vám- és kereskedelempolitikával.

Orbán Viktor emlékeztetett a közelmúlt eredményeire is, kiemelve a politikai kapcsolatok rendezését és nyolc nagy amerikai beruházás Magyarországra érkezését, amit idén további három-négy követhet. „Tehát egy gazdasági csomagon dolgozunk” – fűzte hozzá.

Hírdetés

A miniszterelnök kitért a Biden-adminisztrációval való nehézkes viszonyra is, amelyet az olyan alapvető kérdésekben – mint a migráció, a családvédelem és a béke – fennálló elvi különbségekkel indokolt.

Ezzel szemben hangsúlyozta, hogy Magyarország kitartott Trump elnök mellett. Azokra a vádakra reagálva, melyek szerint Trump a békecsúcson beavatkozott a magyar választásba, kijelentette: „Mi is beavatkoztunk az amerikai választásokba: támogattuk Trump elnök urat.” – mondta.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: Orbán Viktor hivatalos facebook-oldala


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »