Jöhet az egynapos matrica

Jöhet az egynapos matrica

Az Európai Parlament (EP) a múlt héten úgy döntött, a teherautók, kisteherautók és buszok esetében az útdíjat a használat időtartama helyett a megtett távolság alapján kellene kiróni – írja a G7. A lap emlékeztet, a 3,5 tonnánál nehezebb teherautókra már most is ez vonatkozik, azonban a többi esetre jelenleg az időszakra váltható e-matricás rendszer érvényes.

Az irányelv EP-felülvizsgálata során kavarodás volt a személyautók és motorok körül, egyes értelmezések szerint egy idő után ezeket is ki kell venni az időalapú (e-matricás) rendszerből, más értelmezések szerint viszont fennmaradhat a jelenlegi szabályozás.

A G7 európai parlamenti forrása a szakportálnak az utóbbit erősítette meg, vagyis továbbra is időszakra vásárolható matricával közlekedhetnek a motorok, személyautók. Sőt, az EP-képviselők arról is döntöttek,

legyen egynapos és egyhetes e-matrica is.

Hírdetés

Az egynapos matrica régóta része a magyar közbeszédnek, a Jobbik több alkalommal is szerette volna elérni, hogy az Orbán-kormány vezesse be, de kezdeményezésük süket fülekre talált.

A 3,5 tonna össztömeg feletti teherautók eddig is, de az új irányelv hatályba lépése után is távolságarányosan fizetnek majd útdíjat. A buszoknak, kisteherautóknak azonban át kell térniük az e-matricáról.

Az EP döntött arról is, minden járműkategóriában zaj- és légszennyezési díjat kell majd fizetni – írja a gazdasági portál. Ez nyilván a környezetvédelmet szolgálja, ugyanakkor beépül a szállított termék árába – tehát inflációnövelő hatása lehet.

A végleges szöveget majd az Európai Tanács illetékes minisztereinek kell eldöntetnie, ahogy azt is tisztázni kell, az új szabályozás mikor lépne hatályba.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »