Jöhet a havazás: a Magyar Közút felkészült közel 800 járművel és 2200 kezelővel

Jöhet a havazás: a Magyar Közút felkészült közel 800 járművel és 2200 kezelővel

A társaság mérnökségein már hadrendbe állították a több száz munkagépet, feltöltötték a síkosságmentesítéshez szükséges anyagkészleteket, és kész ütemtervek alapján várják a beígért havazást – hangsúlyozta az InfoRádióban Czipár Zoltán üzemeltetési igazgató.

A Magyar Közút mintegy 31 ezer kilométernyi úthálózatot kezel. A társaság a téli időszakra különös figyelemmel készül – nyilatkozta Czipár Zoltán. Mint mondta, minden év november 10-ig valamennyi gépüket, illetve a téli üzemeltetésben résztvevő eszközüket felkészítik, és felhalmozzák a szükséges anyagokat. Jelenleg mintegy 118 ezer tonna útszóró sóval és 2,8 millió liter kalcium-klorid oldattal rendelkeznek.

Az úthálózat síkosságmentesítéséhez majdnem 800 darab, sószóróval és hóekével ellátott jármű áll rendelkezésre, amiket 2200 kezelő működtet.

Az igazgató azt is elárulta: az esti óráktól – amikorra a havazást ígéri a meteorológia – megkezdik az utak sózását, hogy a leeső csapadék minél hamarabb el tudjon olvadni.

Hírdetés

Ugyanakkor Czipár Zoltán azt kérte az autósoktól, hogy lehetőleg csak a téli útviszonyokra felkészített járművekkel induljanak útnak. Ilyenkor elengedhetetlenek a téli gumik, a fagyálló ablakmosó folyadékok és a tökéletes állapotban lévő ablaktörlő lapátok, valamint a megfelelő fényerejű lámpák. Ezen felül azt is fontosnak nevezte, hogy

indulás előtt mindenki tájékozódjon a várható útviszonyokról.

Ebben a Magyar Közút által működtetett Útinform szolgálat jelentései lehetnek a legnagyobb szolgálatunkra. Az üzemeltetési igazgató külön is kiemelte annak fontosságát, hogy mindenki az út és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjen. Amennyiben szükséges, csökkentse a járművének sebességét, és sokkal óvatosabban, körültekintőbben közelítsen a kereszteződésekhez, vagy a beláthatatlan útszakaszokhoz.

Czipár Zoltán elárulta, hogy a leghamarabb a gyorsforgalmi utakat szokták megtisztítani. „Sokkal hamarabb megyünk ki, és gyorsabban tudunk egy kört megtenni. Ugyanakkor az alsórendű hálózaton az országos átlagot is nézve egy-egy autó átlagosan 40-70 kilométeres útszakaszt tisztít meg” – hangsúlyozta a Magyar Közút üzemeltetési igazgatója. Hozzátette: „A munkatársaink ilyenkor folyamatosan végzik a feladataikat, és egy-egy útszakaszra ismételten visszamennek, amikor a közlekedési helyzet ezt megkívánja. Tehát gyakorlatilag a teljes, 31 ezer kilométeren biztosítjuk folyamatosan a megfelelő közlekedési feltételeket.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »