Jogvédők szólították fel a képviselőket, ne szavazzák meg az alkotmánymódosítást

A 12 szervezetet és csoportosulást tömörítő Emberi Jogi Koalíció felszólítja a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg az alkotmánymódosítást. Azzal érvelnek, hogy a javaslat elfogadásával veszélybe kerülne „a nemzetközi és uniós jog szlovák törvényekkel szembeni elsőbbsége”, ami alapvetően gyengítené az emberi jogok védelmét Szlovákiában – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Rado Sloboda, az Amnesty International Slovakia igazgatója.

A koalíció arra figyelmeztet továbbá, hogy a javaslat elfogadásával Szlovákia eltávolodna a legfontosabb demokratikus alapelvektől és saját kötelezettségvállalásaitól.

„A történelemből kiindulva éppen az államhatalom sérti meg a legnagyobb mértékben az emberi jogokat. Ezért hozták létre a nemzetközi jogvédelem rendszerét. A nemzetközi egyezmények akkor is védelmet nyújtottak a kiszolgáltatott embereknek, amikor a nemzeti rendszer csak alacsony szintű jogvédelmet ad”

– indokolta az Emberi Jogi Koalíció.

Ezt a védelmi rendszert akarja mellékvágányra állítani a kormány, amiben a KDH és a Kresťanská únia is támogatja a koalíciót. A jogvédő szervezetek ezt szándékos és alattomos cselekedetnek tartják, amivel az a cél, hogy elszakítsák Szlovákiát a nemzetközi emberi jogi védelem rendszerétől és struktúráitól, és szerintük ez az ország alkotmánya ellen intézett támadás.

Hírdetés

Az Emberi Jogi Koalíció elmagyarázta, hogy a javaslat lehetővé tenné például bármely hazai politikai többség számára, hogy „szülői beleegyezéssel” eltávolítsa az iskolai oktatást a antidiszkrimináció elvétől. Rámutatnak arra is, hogy a javaslat tartalmaz egy tágan értelmezhető lelkiismereti jogot is, amit különösen aggasztónak tartanak.

„A javaslat manipulatív módon szűkíti a család fogalmát, miközben alkotmányban akarja meghatározni, ki a teljes értékű ember”

– fogalmaztak a jogvédők.

A alkotmánymódosítást április 9-én utalták második olvasatba. A tervezett módosítás értelmében alkotmányban rögzítenék, hogy két nem – férfi és nő – létezik. Alkotmányban garantálnák továbbá a férfiak és nők közötti egyenlőséget és az elvégzett munkáért járó azonos díjazást.

Az alkotmánytörvény szabályozná a gyerekek örökbefogadását és az oktatást. A javaslat célja továbbá az ország szuverenitásának garantálása az értékek, a kulturális és etikai kérdések terén.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »