Jogtalanul zárta be a katasztrófavédelem Bige László teljes üzemét

A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tanácsa jogerős ítéletet hozott Bige László üzemének bezárása, valamint a kénsavüzem működésének felfüggesztése ügyében. A teljes üzem működésének megtiltása vonatkozásában a bíróság megsemmisítette a Jász-Nagykun-Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozatát.

Kiss Árpád, a tanács elnöke indoklása szerint az kétségkívül megállapítható volt, hogy Bige üzemében voltak üzemzavarok, azonban az, hogy mely körülmény, milyen okból vezetett arra, az üzem nem felelt meg a biztonságos üzemeltetés feltételeinek, valamint az, hogy a felperes milyen kötelezettséget nem teljesített, az nem derült ki a határozatból.

Mint mondta, a hatóság nem indokolta határozatában, hogy miért kellett a teljes üzem működését betiltani, de az sem derült ki, hogy a biztonságos üzem működéséhez fűződő kötelezettségeit milyen okból nem teljesítették volna Bige Lászlóék. A bíróság álláspontja szerint amire az alperes hivatkozott, azt nem hozta összefüggésbe a teljes üzem bezárásával, az indokolási kötelezettségének nem tett eleget, az pedig a perben nem pótolható.

A bíróság döntése ellen fellebbezésnek helye nincs.

Hírdetés

A kénsavüzem működésének a felfüggesztése vonatkozásában a bíróság elutasította a keresetet. Az megállapítható volt, hogy amikor a katasztrófavédelem rendellenességet tapasztalt az üzemben, akkor a felperes ügyvezetője is jelen volt, az ő egyetértésével jegyzőkönyvet vettek fel az üzemzavarról és az elhárítás módjáról.

Abban a katasztrófavédelem tájékoztatta a felperest, hogy az üzem leállítása szükséges, a működés folytatásához a javításokat el kell végezni, s azok megtörténtét igazolni kell, azt követően pedig az alperesnek át kell vennie a javítási munkálatokat. Bige ügyvezetője a tájékoztatást megértette, s azokkal egyetértett. Fontos tudni, hogy az üzem leállításának a következményei, a bezárás miatti veszteségei ebben az eljárásban nem voltak vizsgálhatók.

Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

(24.hu)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »