„Jogsértő helyzetet támogat Magyarország”

„Jogsértő helyzetet támogat Magyarország”

Az EU tagállamai közül Magyarországon kívül mindössze hárman hajlandóak részt venni az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének áthelyezése alkalmából tartott fogadásán. Donald Trump még decemberben döntött úgy, hogy Tel Avivból Jeruzsálembe helyezi át a nagykövetségét.

Egy nemzetközi jogász szerint azzal, hogy Magyarország együtt ünnepel az Egyesült Államokkal gyakorlatilag egy nemzetközi jogot sértő helyzetet támogat.

A város keleti részére a palesztinok is igényt tartanak, ezért az eredeti tervek szerint a város státuszáról csak a palesztin-izraeli tárgyalások végén dönthettek volna a felek.

Pár nappal később már Brüsszelben szerette volna meggyőzni az izraeli miniszterelnök az uniós külügyminisztereket arról, hogy ismerjék el Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A tagállamok akkor abban egységesek maradtak, hogy az EU csak akkor ismerheti el Jeruzsálemet fővárosként, ha Izrael és a palesztinok erről közösen döntenek. Szijjártó Péter külügyminiszter azonban már akkor jelezte: nem szeretné, ha emiatt a döntés miatt megromlanának a kereskedelmi kapcsolatok Izraellel.

Izrael az új gazdasági időszakra történő átállásban, a digitalizációban, az innovációban, technológiai fejlesztésekben élen jár, így Európának egyértelmű gazdasági érdeke az Izraellel történő gazdasági együttműködés fejlesztése, és mi nem szeretnénk azt, hogyha bizonyos politikai különbözőségek túszul ejtenék a gazdasági együttműködés fejlesztését – nyilatkozta Szijjártó.

Hírdetés

Az Egyesült Államok több Izraelbe delegált nagykövetet is meghívott a jeruzsálemi nagykövetség átadása előtti fogadásra, de az államok többsége úgy döntött, nem képviselteti magát. Az EU 28 tagállamából Magyarországon kívül mindössze három állam döntött úgy hogy részt vesz ezen az ünnepségen.

Látszik, hogy az EU külpolitikai egységét lazítani szeretnék bizonyos országok, és az amerikai állásponttal szeretnének közelebbi viszonyba kerülni. Ez azt jelenti, hogy az EU-nak megtörik az egysége az izraeli-palesztin kérdés rendezésének az irányába. Ez egy veszélyes játék, hiszen az EU ragaszkodott hozzá, hogy azok a a nemzetközi jogi elvek, amik a kétállamos megoldást preferálják, ezeket betartsa – mondta Gálik Zoltán, egyetemi docens.

Az ELTE nemzetközi jog tanára szerint az egyesült államok egy jogszerűtlen helyzetet hozott létre, és Magyarország ezzel a lépésével most támogatja ebben.

Ez azt jelenti, hogy a a magyar állam elismeri azt a jogszerűtlen helyzetet hogy egész Jeruzsálemre kiterjed az izraeli fennhatóság és kvázi véglegesnek tekinti ezt az állapotot – véli Valki László, nemzetközi jogász.

Azt nem tudni, hogy a magyar kormány ennél is tovább megy-e és Amerikát követve áthelyezi-e a nagykövetségét Jeruzsálembe.

hírtv.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »