Jogosítvány: még mélyebbre kell nyúlni a zsebekben

Jogosítvány: még mélyebbre kell nyúlni a zsebekben

A világon végigsöprő infláció nem kíméli a hazai autósiskolákat sem, így minimális drágulásra lehet számítani idén.

Egy átlagos autóvezetői tanfolyam ára tavaly augusztusban 235 050 forintba került, az előző évekhez képest ugrásszerűen növekedett a jogosítvány megszerzésének a díja. A magas költségek okai közt említhetők a rendkívül gyors ütemben növekvő üzemanyagárak, de a kiemelkedő kereslet is hajtja a drágulást. A kormány a költségek csökkentésén kívánt segíteni azzal az intézkedéssel, amelyet már 2018-ban bevezetett. Eszerint, az a személy, aki 20 éves koráig sikeres KRESZ-vizsgát tesz, 25 ezer forintig visszakapja a képzésének összegét – hívja fel a figyelmet a BOON.

„Nálunk három nagy tétel van. Az üzemeltetési költség, a bérköltség és járulékai és maga a járműeszköz beszerzési költsége. Az üzemeltetési költség a kormány üzemanyagár-maximálásának köszönhetően nem drágult” – idézi a lap Orosz János, a Magyar Autósiskolák Szövetségének örökös elnökének az Észak-Magyarországnak adott nyilatkozatát.

Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének (MAISZ) jelenlegi elnöke arról beszélt a Világgazdaságnak, hogy idén tovább fognak emelkedni az árak, az autósiskolák kénytelenek a tanulókra áthárítani az újabb és újabb költségeket. Ugyanakkor az elmúlt években tapasztalt drágulás ellenére nem csökkent az érdeklődés a jogosítvány megszerzése iránt – teszik hozzá.

Hírdetés

A tanfolyamok iránti érdeklődést azonban még a koronavírus-járvány sem fékezte, nagyjából ugyanannyian jelentkeznek évről évre az iskoláknál.

Egyetlen érzékelhető hatás, hogy többen választják az online KRESZ-oktatást.

„Az uniós átlagtól sokkal alacsonyabb árú a jogosítvány szerzése. Csakhogy egy példát említsek, tőlünk nyugatabbra 55 euró egy óra díja, ez átszámítva körülbelül 19 500 forint, pedig ott is javarészt hazánkhoz hasonló autókkal oktatnak”– tette hozzá Orosz János. Ezzel szemben Magyarországon egy óra díja 7000 forint körül mozog.

Az UNI Autósiskola vezetője mindezt azzal egészítette ki az Észak-Magyarországnak, hogy várhatóan a tavalyihoz képest is tovább emelik majd a képzéseik árát, mert az infláció 7-8 százalék körül alakult. Ha a benzinárat nem maximalizálja a kormány, akkor most 500 forint felett lenne ez az összeg, amely további drágulásra adna okot.

„Próbáltunk idén ahhoz igazodni, hogy ne kelljen év közben árat emelnünk, így ezért jutottunk a körülbelül 5 százalékos emelésre. Sajnos minden autósiskoláról elmondható, hogy nincs elég oktató a megnövekedett kereslethez” – fogalmazott Fazekas Zoltán.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »