Joghurttal próbálták leönteni Rogánt a „megtorlók”

Fél liter kefírrel és fél liter joghurttal akarták leönteni Rogán Antalt a Parlament előtt, amikor a kormánypárti politikus beszállni készült mikrobuszába.

A tejtermékekkel történő támadást az önmagát „Punishernek”, azaz „megtorlónak” nevező szervezet aktivistái követték el a propagandaminiszter ellen. A csoport alapítója a Hír Televíziónak azt mondta, akciójukkal a kormányzati visszaélések ellen tiltakoznak. Szerinte az eddigi utcai tüntetéseknek nincs elegendő hatása, a demonstrációk helyett tettek kellenek. Ezért a jövőben is hasonló akciókat terveznek kormányzati politikusok ellen. Sérülés nem történt, a dobálózó férfit előállították, ellene garázdaság miatt indult eljárás.

Hírdetés

„Visszamenőleg is él ez a dolog, ebbe beletartozik az összes jelenlegi fideszes politikus, a 888.hu-nak a szerkesztősége, bárki. Mindenki, aki hazudik, mindenki beletartozik. Személy szerint nem akarom megnevezni őket, mert nem akarok nekik támpontot adni, hogy ki van benne, ki nincs benne. Meg lehet nézni az oldalunkon, hogy kik azok, akik szerintünk megérdemlik, és lehet küldeni tippeket, hogy ki legyen az, akit megtaláljuk, megcsináljunk, mi benne vagyunk” – fogalmazott P. R., a Punisher vezetője.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »