Jogerős ítélet várható holnap Köves Slomó hazafiak elleni büntetőperében

A Fővárosi Törvényszék (Budapest, Markó u. 27. I. em 6.) holnap, május 26-án 9:45 órától kezdődő másodfokú tárgyaláson hozza meg várhatóan jogerős ítéletét Köves Slomó rabbi hazafiakkal szemben indított becsületsértési magánvádas perében. 

A hazafiakat a  Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly októberi elsőfokú ítéletével bűnösnek találta és őket egy év próbára bocsátotta.

Az ügy tárgyát egy olyan kép képezi, amely Köves Slomót ábrázolja, és amelyen az szerepel, hogy „zsidó terrorista, aki Magyarországon él, és veszélyt jelent az egész nemzetre”. Köves Slomó azért tett feljelentést, mert kiderítette az általa kezdeményezett Tett és Védelem Alapítvány segítségével, hogy ezt a képet több hazafi a saját Facebook-oldalán megosztotta. Szerinte a kép megosztása nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés vétségét valósítja meg. 

Hírdetés

Ezzel szemben a vádlottak egy részének védelmét ellátó dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője álláspontja szerint nincs szó bűncselekményről  a képen a vélemény-nyilvánítás szabadságával élve egy radikális, azonban nem becsületcsorbító véleményt fogalmazott meg annak készítője. 

A védelem az Emberi Jogok Európai Bírósága, az Alkotmánybíróság és hazai bírói joggyakorlat döntéseire alapozva azt képviseli, hogy nem bűncselekmény egy ilyen kép nyilvánosságra hozatala, és Köves Slomót közszereplőként magasabb tűrési kötelezettség terheli. A terror fogalma alatt szellemi terrort is érteni lehet, amely értékítélet megalkotása nem büntethető, ráadásul ebben az esetben nem is megalapozatlan. A vélemény-nyilvánítási szabadság a túlzó, provokatív, sőt akár vulgáris véleményeket is kiemelt védelemben részesíti. 

Holnap jogerősen is kiderül, a vélemény szabad-e akkor is, ha az Köves Slomónak nem tetszik!  


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »