Jogerős ítélet: Az árfolyamrés matematikai művelet

Jogerős ítélet: Az árfolyamrés matematikai művelet

A forintban nyújtott és ugyanígy visszafizetendő kölcsön nem devizahitel az újabb ítélet szerint!

Érvénytelenséget mondott ki a fővárosi ítélőtábla egy „devizahiteles” perben, hivatkozva többek közt egy uniós irányelvre is.

Nagy jelentőségű, jogerős ítélet született másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán egy „devizahiteles” perben. A másodfokú bíróság – a Fővárosi Törvényszéken született elsőfokú ítéletet megváltoztatva – az egész kölcsönszerződés érvénytelenségét állapította meg – derül ki a táblabíróság múlt hét végén közzétett sajtóközleményéből.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntést hozott a napokban egy „devizahiteles” perben. Az ítélet leginkább szembetűnő érdekessége, hogy az indoklás kimondja, hogy „a devizaalapú kölcsönszerződés forintban nyújtott és ugyanígy visszafizetendő kölcsön”, tehát – szemben a Kúria decemberi jogegységi döntésének megállapításával – az ügyfél „nem devizában adósodott el”.

A kölcsön deviza összegének folyósításkori és az egyes törlesztőrészletek forint összegének törlesztéskori árfolyamának meghatározása pusztán matematikai művelet, amely mögött tényleges deviza vétel és eladás nincs. (Hasonló ítéletet hozott korábban a Szegedi Ítélőtábla is jogerősen az úgynevezett árfolyamrés kérdésében, ám a bank felülvizsgálati kérelmében a Kúria nem döntött, az ügyben az Európai Unió Bíróságának állásfoglalását kérte. Többek között ebben a kérdésben sürgette Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Kúriát, hogy ne várjon az Európai Bíróság döntésére – a szerk.)

Hírdetés

A Fővárosi Ítélőtábla mostani ítélete szerint az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételeket tartalmazó fogyasztói kölcsönszerződés az egyoldalúan kikötött módosítási feltételek okán tisztességtelen, és teljes egészében semmis.

A szerződés semmisségének megállapítását az a fogyasztó is kérheti, aki egyébként a pert megelőzően a tartozását elismerte, de még részben sem teljesítette azt – áll az indoklásban. A pusztán matematikai művelettel előállított „devizaárfolyam” folytán a törlesztőrészlet kiszámításának módjára vonatkozó szerződési feltétel teljesíthetetlen, emiatt az egész kölcsönszerződés érvénytelenségét állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla. Az ítélet hivatkozik az Európai Unió 1993-as fogyasztói irányelvére is, amely szerint „egyoldalú hatalmasság gyakorlását jelenti a kölcsönszerződés egyoldalú módosítása”, amely szögesen ütközik a polgári törvénykönyv (Ptk.) paragrafusával is. A Ptk. 240. §-a szerint a tisztesség, a jóhiszeműség követelményeit sérti az egyoldalú szerződésmódosítás, amely a fogyasztó hátrányára eredményez egyensúlytalanságot a szerződésben.

MagyarHírlap, Nemzeti Civilkontroll

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »