“Én-én-én, azt gondolom, hogy egy második reformkornak kellene jönnie, ami-ami-ami, a pozitív energiákat képes egy-egy-egy folyammá egy-egy-egy, nagy társadalmi akarattá egyesíteni.” “És-és-és ez-ez-ez elvezet engem a következő kérdéshez(…)” Ilyen és a fenti mondatokhoz kísértetiesen hasonlító gondolatok hangoztak el Magyarország új influenszerétől, Vona Gábortól.
Miután Gaby szemmel láthatóan rendkívül aggasztó mentális állapotba került az elvesztett választás után, komoly dilemmát okozott, hogy írjak, írhatok-e az expolitikus borzasztóan kínos interjújáról Puzsér Róberttel. (No de mindent az olvasókért.) Az össze-vissza dadogó, és egységnyi idő alatt minden létező “ő”-zési rekordot megdöntő vloggerünk ugyanis az elmúlt időben – sok más Simicska árvához hasonlóan – rászokott a nyilvánosság nevű drogra, és a YouTube-ra költözött.
Ott aztán hol porszívózik, hol a világot váltja meg vezetés közben, most pedig elirigyelvén Kálmán “oktatásegészségügy” Olga székét, úgy döntött, belekóstol az interjúkészítés műfajába is. Azonban ez több okból kifolyólag sem sikerült.
Az egyik, hogy – lássuk be – azért ez egy szakma, amit nem árt kitanulni, ráadásul az például egyáltalán nem hátrány, ha a kérdező legalább egy picit kíváncsi a vendégére, no meg a vendége véleményére, és nem csak arról szól a harmincvalahány perces beszélgetés, hogy azokat a gondolatokat ismételgeti el, amelyek nagy unalmában, otthon a plafon sarkaiba font pókháló elmélyült tanulmányozása közben jutottak abba a nagy okos fejében lévő eszébe.
A másik pedig, hogy az úgynevezett néppártosodás egyik komoly mellékhatása az lett, hogy az a Vona, akit a politika iránti érdeklődők igen gyakran láthattak kikerekedett szemmel, paprikavörös fejjel, a pulpitust csapkodva arról ordítozni, hogy ő bizony úgy behívatja az iráni gárdát, hogy csak, akik aztán majd jól rendet vágnak a zsidók és a liberálisok fejeiben, egyszer csak, közvetlenül azután, hogy eladta a pártját és a pártja lelkét a veszprémi éjszakák hírhedt graffiti művészének, lelassította beszédét, lecserélte ruhatárát, és csodák csodájára egyszeriben, mintegy varázsütésre leszokott dadogásról, a hadarásról, és egy leszedált ápolt benyomását keltve kezdett az elrabolt Hír Televízió stúdiójában, huncut ám barátságos mosollyal a szája szegletében a liberális szavazóknak udvarolni.
Én nem állítom, hogy különböző kedélyjavítók hatása alatt volt ekkoriban a Gábor, de az egészen biztos, hogy csak a vak nem látja, hogy mostanra visszatért a da-da-dadogó, hadaró, leszedálatlan Vona. Hogy ennek mi lehet az oka, azt olvasóimra bízom.
Mint az dolgozatom elején említettem, Puzsért is meghívta statisztálni a one man show-jába, aki készséggel alá is válaszolgatott Vonának, ha épp a jobbik volt elnöke hagyta szóhoz jutni. (Nem, nem hagyta.) Puzsér nagy ritkán, amikor Gábor levegőt vett a következő legkevesebb három percig tartó kérdésnek maszkírozott állításához, elmondta a szokásos paneljeit, semmi meglepetés. Ismerjük, néha mond jókat. De inkább nem.
Ebben az esetben sem változtak az arányok. Annyi azért látszott rajta, hogy épp nyaralásból érkezett valami egzotikus országból – úgy hírlik Lajos mindig is szépen és katonásan fizetett –, volt miből pihennie, és valami baj lehet a gyomrával, mert pont olyan volt a feje, mintha folyamatosan próbálna egy kitörni készülő fingot visszatartani.
Kicsit siratta a polgári Magyarországot, meg az állását, majd elmondta azt a rendkívül eredeti mondatot is, hogy Orbán egyenlő Erdogannal meg Putyinnal, illetve érzékelve, hogy a kampányban pörgetett diktatúrázás nagyon nem jött be a népnek, kifejtette azt is, hogy hibás az a narratíva, miszerint Orbán egy zsarnok.
Ez volt amúgy a monológnak álcázott dialógus legmulatságosabb része, mert ezen ponton Vona zavartan kipislogott a kamerába, mint egy hazugságon kapott kisfiú. Ismert: Vona egy alkalommal Kálmán Olga vendégeként egy váratlan pillanatban a kamerába nézvén, remegő hangon a következőt mondta: “Idefigyelj Viktor, te korrupt zsarnok!”
Az úgynevezett beszélgetése utolsó blokkja a szokásos forgatókönyv szerint zajlott: Vona minden videójában azt sulykolja, hogy kellene az ellenzéknek egy pártokon átívelő, karizmatikus vezető, aki összefogja a kormányt leváltani szándékozó ellenzéket, mert csak így lehet leváltani Orbánt.
Úriember biztosra nem fogad, de ide a rozsdás bökőt, hogy már csak hónapok kérdése és leleplezi, kit is gondol erre a szerepre alkalmas embernek. Természetesen saját magát. Most is ez történt.
Illenék a végére valami tanulsággal szolgálva lezárni az írást, de én csak annyit szeretnék mondani Vonának, hogy a sok pihenés, a legalább 8 órán keresztül tartó alvás, reggelente egy kis torna, esetleg futás, a politikai harcoktól és az interjúk készítésétől való szigorú tartózkodás sokat javítana a jelenlegi állapotán.
Jobbulást, Gábor!
Apáti Bence – www.magyaridok.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
