Jobbiktól a cigányokig

Jobbiktól a cigányokig

Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke az atv-ben beszélt a Második Reformkor Alapítvány kezdeményezéséről, amely a cigány hősök emléknapjának létrehozására irányul. Szerinte elmúlt évekbeli tevékenysége alapján nem meglepő tőle ez a kezdeményezés. Úgy fogalmazott: nem az ő közege az a hideg polgárháborús közeg, amivé a magyar politikai élet vált.

Vona Gábor szerint ma rosszabb egy cigány származású gyermek esélye az érvényesülésre Magyarországon, mint amilyen a Kádár-rendszerben volt. A Jobbik volt elnöke úgy látja: amikor megszületik egy cigány gyermek, csekély az esély arra, hogy hazaszeretet alakuljon ki benne, és ez nem az ő hibája. Vona szerint a roma közösség tagjainak segíteni kell a kisebbségi vagy az áldozatszerep fölé emelkedni, és erre a roma gyermekeknek is meg kell kapniuk az esélyt.

Hírdetés

Hunhír.info – atv.hu

Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »