A Saul fia című magyar-izraeli filmdráma Oscar-díja – tekintetbe véve az alkotás témáját, a körülötte észlelhető hazai és nemzetközi médiafelhajtást, illetve a belterjesnek mondható odaítélők összetételét – e sorok írásakor, alig néhány órával a várva várt gála előtt borítékolható. A második világháború után a jórészt zsidók vezette kommunista rendszer kezdetétől napjainkig Magyarországon a zsidó holokausztról megszámlálhatatlan mennyiségű film, színpadi mű, lírai és prózai irodalmi, illetve képzőművészeti alkotás született. Nemzedékek nőttek, nőnek föl a zsidó holokauszttörténeteken. A hazai közszolgálati és kereskedelmi rádiók, tévék szinte minden áldott nap a holokauszttal kapcsolatos eseményekről tudósítanak, számolnak be. Szinte minden napra jut egy-egy holokausztesemény, szobor-, emlékmű- vagy emléktábla-avatás. A baj ezzel csak az, hogy közben máig elhallgatják, vagy nem méltóképpen emlékeznek a magyarok és a németek holokausztjairól.
A Jobbik Magyarországért Mozgalomnak, pontosabban a nemzeti ellenzéki párt kulturális ügyekkel is gyakran foglalkozó két vezető politikusának, Dúró Dórának és Novák Elődnek a torkunkon lenyomott, politikai és tudatformáló, ezért kevésbé kegyeletes célokat is szolgáló legújabb filmjével, a Saul fiával elsősorban az a baja, hogy a futószalagon készülő, az állami költségvetésből bőkezűen megtámogatott holokausztfilmek gyártása közben a kormány nem biztosít anyagi forrást, nem nyújt erkölcsi ösztönzést az elmúlt hetven esztendő folyamán elhallgatott, elnémított, gyűlölködően félremagyarázott magyar történelmi eseményeknek, személyiségeknek, a magyar holokausztoknak a filmművészet kifejező eszközeivel történő megismertetésére, megtanítására, népszerűsítésére, újraértelmezésére.
A zsidó holokauszt, annak méretei, az áldozatok száma a mai Magyarországon érinthetetlen tabutéma. De mondhatjuk úgy is, hogy szent és sérthetetlen. A hazai zsidóság – a nemzetközi zsidóság „ráhatásával”, nyomásgyakorlásával – mára elérte azt, hogy magyar állampolgárt bírósági ítélettel börtönbe lehet csukni, több százezer forintra meg lehet büntetni a többi között azért, mert a második világháborús holokauszt magyarországi, vagy bármely más országbeli zsidó áldozatainak számát kisebbnek merészeli tartani, mint amennyit maguk az elfogulatlan zsidó történészek – egyébként sokszor egymásnak is ellentmondóan – az elmúlt hét évtized folyamán dogmaként meghatároztak. Magyarországon ezzel szemben paradox módon nem tartozik a büntetendő cselekmények kategóriájába, nem sújtanak le a törvény szigorával arra a személyre, aki tagadja például az 1944-1945-ös délvidéki magyarirtást, vagy kisebbíti a partizánok elkövette népirtás méreteit. Vagy Európát végigfosztogató rablóbandának nevezi nyílt fórumon a honfoglaló magyarokat.
Néhány esztendővel ezelőtt jelen voltunk annak a budapesti férfinak a tárgyalásán, akit azért ítéltek két év felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint kötelező auschwitzi vagy jeruzsálemi „tanulmányútra”, mert egy politikai mozgalom Budapest belvárosi tüntetésén fölmutatott egy héber nyelvű transzparenst, amelyen magyarra fordítva ez állt: „Nem volt holokauszt”. Az első fokú tárgyaláson a vádlott naivan megkérdezte az ab ovo elfogulatlan bírónőt: Tisztelt Bíróság! Akkor is itt ülnék a vádlottak padján, ha nem a vészkorszak, hanem, mondjuk a mohácsi vész megtörténtét kétségbevonó táblát emeltem volna a magasba? Akkor nem ülne itt, mert a mohácsi vész már régen volt, hangzott a független bíróság bírájának válasza.
A mohácsi vész valóban régen volt, de a zsidó vészkorszaknál nem volt régebben a fentebb már említett 1944-1945-ös délvidéki magyar- és németirtás, amelynek együttesen több mint százezer, de az is lehet, hogy több százezer ártatlan, túlnyomórészt polgári áldozata volt. Ám róluk, a délvidéki magyarokról és németekről, amiképpen a Csehszlovákia nevű műállamban 1945 után elkövetett magyar- és németirtásról, tömeges belső és külső deportálásról sem szólnak a mai napig filmek, tévésorozatok. A délvidéki magyarok és németek meggyilkolásáért, elüldözéséért senki nem kért bocsánatot, nem fizetett jóvátételt. Pedig a Délvidéken – és másutt is – magyarok és németek tízezreit, százezreit kínozták meg, fosztották ki, majd gyilkolták halomra nemre, életkorra való tekintet nélkül. Százezreket deportáltak közülük a Szovjetunióba, Németországba (ez utóbbit a hazug, álszent „magyar” történetírás máig finomkodva csak „kitelepítésnek” nevezi – H. J.)
A második világháború után a megszálló hatalom szolgálatába szegődött kommunista zsidó oktatási és kulturális miniszterek – Révai Józseftől kezdve, Aczél Györgyön keresztül a legutóbbiakig – közreműködésével Magyarországon nemzedékek nőttek fel úgy, hogy az iskolában a saját népük, a magyarok holokausztjairól nem tanulhattak. A gyilkos, az országot kifosztó, lányok, asszonyok tízezreit megbecstelenítő megszállót pedig az említett gazemberek „jóvoltából” felszabadítóként kellett tisztelni. Megtanulhattuk, számtalan művészi alkotásból megismerhettük viszont azt, hogy mi történt Auschwitzban, Dachauban, Mauthausenben és másutt (mármint a rendre változó holodogma épp aktuális változata szerint – Kuruc.info szerk.). Az iskolai tananyagban nem szerepelt, nem készültek filmek, rádiójátékok, nem íródtak regények például Óbecséről, Csúrogról, Zsablyáról, Mozsorról, Tiszaistvánfalváról (Járek) és más, a magyar, illetve a német holokausztok számos stációjáról. A tömegesen lemészárolt, dögkutakba, csatornákba dobált, sintértelepeken elföldelt magyarokról és németekről máig nem szólnak filmalkotások, mert az ő emlékük megörökítését a jelenlegi, magát nemzetinek és kereszténynek nevező magyar kormány sem tartja érdemesnek a százmilliós megtámogatásra, amiképpen teszi ezt a zsidósággal kapcsolatos alkotások esetében. Pedig a mozsori római katolikus templom oltára előtt, az Isten házába beterelt hívei szeme láttára rostélyon, elevenen megsütött Köves István plébános tragédiájának, és annak körülményeinek filmes megörökítése is kiválthatna a nézőből olyan katarzist, mint például a Saul fia. Kiválthatna, de a sokat emlegetett kettős mérce erkölcstelen gyakorlata miatt nem válthat ki, mert ez ilyen film, a magyarok és mások, magyarán a nem zsidók tragédiáját feldolgozó alkotás állami támogatás hiányában el sem készülhet.
A Saul fia Aranyglóbusz-díja és Oscarra jelölése körüli napokban a Jobbik politikusa, Dúró Dóra, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke kifogásolta, hogy a jelenlegi kormány által kézi vezérelt Magyar Nemzeti Filmalap 309 millió forint közpénzzel támogatta meg a Gárdos Péter rendezte Hajnali láz című „posztholokauszt szerelmi történetet”. A jobbikos politikus azt is rosszallotta, hogy a nézők által nagy ívben elkerült film cselekménye a kommunista elnyomó rendszereket derekasan kiszolgált újságíró, Gárdos Miklós és feleségének (a filmrendező szülei – H. J.) megismerkedéséről szól. Dúró Dóra a kifogásolását azzal is indokolta, hogy a filmművészet eszközeivel – bőkezű állami támogatással – lírai magasságokba emelt főhős nem más, mint az a Gárdos Miklós, aki a Szabad Nép újságírójaként a Rákosi-korszakban gyűlölködő hangvételű cikkekben mocskolta a hazafias érzelmű személyeket, majd kicsit később, már Kádár János bértollnokaként nemes egyszerűséggel bűnözőknek és szajháknak állította be az 1956-os forradalom és szabadságharc egyes hőseit. Dúró Dóra döbbenetesnek és vérlázítónak nevezte azt is, hogy a jelenlegi kormány a magyar fiatalok nemzeti azonosságtudatának megerősítését is elősegítő filmek helyett százmilliókat dob ki az ablakon olyan vállalhatatlan személyek emlékének tömjénezésére, akik a Rákosi- és a Kádár-rendszer bértollnokaiként híven kiszolgálták a magyarellenes diktatúrákat.
Novák Előd, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országos alelnöke egyenesen Orbán Viktor Facebook-oldalán kommentelve reagált a miniszterelnöknek a Saul fia Aranyglóbusz-díjazása után közzétett, ujjongva gratuláló szavaira. Idézzük szó szerint Novák Előd bejegyzését:
„A holokausztipar dübörgése közben hiába szorgalmazzuk évek óta magyar történelmi filmek készítését, Andrew G. Vajna alatt ez a tematika a holokausztfilmekben merül ki, s közben az általa irányított Filmalapnál elutasították az alábbi témákat: Toldi, Bethlen István, Munkácsy Mihály, Tisza István, Hunyadi János, a kuruc kor. Kapott viszont pénzt a Salamon király legendája, amely izraeli-magyar koprodukcióban valósul meg. Holokauszttémában támogatást nyert: A nagy füzet, Saul fia, Hajnali láz, Soul exodus, Hazatérés. Emellett a homoszexualitást bemutató filmek közül: Coming out, Viharsarok, Swing. Na és persze a Veszettek című ‘Gárda-film’ is kapott összesen egymilliárdot, hogy aztán totális bukás legyen a ‘produkció’ vége – ami viszont tényleg magyar volt. Örülhetünk, wow!”
Novák Előd a fenti bejegyzést időben megelőzve a saját Facebook-oldalán megjelentetett közleményében arra is emlékeztetett, hogy Kertész Imre Sorstalanság című, irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott holokausztregényének megfilmesítéséhez (a mozikba beterelt hitgyüliseken kívül a nézők erre a filmre sem voltak kíváncsiak – H. J.) a magyar adófizetők pénzéből annak idején „potom” 920 millió (!) forintot adott a magyar állam. Legutóbb pedig az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap (mert mostanában a legnemzetietlenebb intézmény neve elé is odabiggyesztik a „nemzeti” jelzőt – H. J.) 205 millió forint támogatást szavazott meg Nemes Jeles László Saul fia című holokausztfilmjére. Röpködnek a milliárdok, milliók a holokausztfilmekre, állapítja meg Novák Előd, majd emlékeztet rá: miközben például 1956 két hőse, Tóth Ilonka és Pongrátz Gergely, illetve a hősies honvédő ütközeteket megvívó Rongyos Gárda életének, történetének, küzdelmeinek állami támogatással történő megfilmesítése szóba se jöhet.
Novák Előd arra is fölhívta a figyelmet, hogy legutóbb, az egyik vasárnap, a budapesti Rákóczi úti Uránia Nemzeti Filmszínházban a 205 millió forintos állami támogatással készült Saul fia című filmet a legideálisabb időpontban vetítették – reménykedve abban, hogy minél többen megnézik -, miközben Kaszás Gézának a Kassai Lajos életéről szóló A lovasíjász című, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásában „természetesen” nem részesült dokumentumfilmje nem kapott ilyen jó vetítési időpontot. Ám ennek ellenére az ősi magyar harci modort újrateremtő Kassai Lajosról szóló film vetítésére azon a vasárnapon szinte minden jegy elkelt. Más szóval, a Kassai Lajos életét és emberi kiválóságát bemutató, látványos, az elmúlt hét évtized alatt módszeresen és rendszeresen megtépázott magyar nemzeti öntudatot, a büszkeségünket, tartásunkat erősítő filmalkotás vetítésére nem kellett hatalmi szóval, megfélemlítéssel, vagy egy idegen ország igazi Gauleiter módján viselkedő nagykövetének utasítására közönséget beterelni a nézőtérre. A magyarok Budapesten, amiképpen Debrecenben és másutt bemennek a mozikba a róluk szóló, tisztességes szándékú filmek megtekintésére. Csakhogy az ilyen filmalkotás ritka, mint a fehér holló.
Nemes Jeles László, a Saul fia rendezője egy sajtótájékoztatón a vele egy húron pendülők gúnyos hahotázása közepette kijelentette, hogy ő bizony nem is hallott Novák Elődről. Pedig hallhatott volna, mert a jeles rendező mostanában elég sokszor jár a Szentföldön, ott hosszabb időt is eltöltve, ahol a sajtóban és politikai életben nagyon is jól ismerik a Jobbik politikusát. Hogy Nemes Jeles László is kedvet kapjon a Saul fia című film gyártásainak körülményeit bíráló, illetve a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó, rendre elmaradó alkotásokat számon kérő Novák Előd megismeréséhez, a sok közül emlékeztetünk az Oscar-díjra jelölt film kapcsán róla szóló két, nemrégiben napvilágot látott, a politikus fényképét is leközlő izraeli cikkre:
A Saul fia című film körül keltett hisztériát, illetve a magyarság holokausztjait, történelmi személyiségeit bemutató filmek állami támogatásának elmaradását bíráló Novák Elődről ebben a témában a legolvasottabb izraeli újságban, a Jediot Áháronotban „Véget kell vetni a filmgyártás holokausztiparosításának” címen 2016. január 19-én látott napvilágot egy nagyobb lélegzetű, a jobbikos politikus fényképeivel és videókkal is illusztrált írás. „Novák Előd, magyar politikus az ideje és ereje java részét a hazája felé áramló menekültáradat lefékezésére szenteli. Ám a Nemes László rendezte Saul fia című film nemzetközi sikere után a politikus csatlakozott az alkotás ellen irányuló rágalomhadjárathoz. A politikus leszögezi: ‘Magyarországon a filmgyártás terén véget kell vetni a holokausztiparnak’”, idézi Novák Elődöt az izraeli lap, majd így folytatja: „Novák azt követeli, hogy e helyett (mármint a holokausztfilmek helyett – H. J.) az állami költségvetésből inkább a magyar történelem hősi eseményeinek megfilmesítését kellene támogatni.”
„A 35 éves Novák a szélsőséges Jobbik, Magyarországon a harmadik legnagyobb párt (igaz, hogy már a héber cikk írásakor is a második volt – H. J.) alelnöke”, írja a politikusról a Jediot, majd így folytatja: „A Saul fia című filmet elhalmozó nemzetközi dicséreteknek, az eddig kapott számos díjaknak, valamint a csak ezután következő elismeréseknek igazából növelniük kellene az energikus politikus által is hangoztatott nemzeti büszkeséget, ám amint azt az idegen nyelvű film kategóriájában az Aranyglóbusz-díj elnyerése, valamint az Oscar-díj gáláján is várható siker tanúsítja, Novákot mindez egyáltalán nem hatotta meg.”
Orbán Viktor miniszterelnöknek a Saul fia Aranyglóbusz-díja utáni lelkendező Face-bookos gratulációjára a Novák Előd által beírt kommenttel is foglalkozik az izraeli újság: „Novákot ezek a szavak földühítették és csatlakozott a közösségi oldalt látogatók rágalomhadjáratához. Novák ezután a Facebookon egy sor posztot indított az általa (mármint Andy Vajna által – H. J.) a filmgyártásban preferált holokausztipar ellen”, írja a Jediot Áháronot majd szöveghűen felsorolja mindazt – természetesen rosszallóan -, amit Novák Előd kifogásol és hiányol a „magyar” filmgyártásban. Hogy mennyire természetes az izraeli zsidók számára is a kettős mérce, a más népek szenvedéseinek, történelmi hőseinek elhallgatása, háttérbe szorítása, azt a cikk végén olvasható, a magyarokat mocskoló, antiszemitázó kommentek is jól tanúsítják.
Azért, hogy ezekben az órákban az Oscar-díjra várakozó Nemes Jeles László még jobban megismerje Novák Elődöt, egy másik róla írt izraeli cikket is a becses figyelmébe ajánlunk: az izraeli kormány, a Zsidó Ügynökség és még egy sereg nemzetközi zsidó szervezet által támogatott, és elsősorban politikai, gazdasági célok elérése érdekében fenntartott Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Összehangolásának Fóruma (angol rövidítése: CFCA) című heccportál két nappal megelőzve a Jediot Áháronotot, 2016. január 17-én a következő, hosszú lére eresztett címmel közöl cikket Novák Elődről: „Magyarországon egy szélsőjobboldali politikus elítéli az Aranyglóbusz-díjas holokausztdrámát támogató alapot.”
A Novák Előd fényképével illusztrált izraeli kormányzati hírportál cikkéből tulajdonképpen semmi újat nem tudunk meg. „Novák Előd, szélsőjobboldali politikus (akinek nevét a héber szövegben ezúttal magyar betűkkel is feltüntetik – H. J.) azt állítja, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap támogatta Saul fia című Aranyglóbusz-díjas holokausztdráma is azt tanúsítja, hogy virágzik a ‘holokausztipar’” – írja a portál, majd megállapítja: „Sok antiszemita azt állítja, hogy a zsidók kitalálták vagy eltúlozzák a holokauszt méreteit, s így aztán ‘summás összegekre tehetnek szert’ a háborús jóvátételekből és más juttatásokból, amit ők (mármint az antiszemiták – H. J.) holokausztiparnak neveznek”, jegyzi meg az izraeli portál, majd Novák bűnéül megemlíti, és magyar nyelven is megjeleníti az Orbán Viktor Facebook-oldalán napvilágot látott miniszterelnöki gratulációt, illetve a jobbikos politikus erre beírt kommentjét.
Nemes Jeles László, alkotótársai és az Oscar-díj odaítélői ismeretei kiterjesztésének jó szándékával végül idézünk még egy mondatot az izraeli kormányzati hírportál Novák Előddel foglalkozó cikkéből: „Novák Előd az Országgyűlés képviselőinek egyötödét adó Jobbik magyar párt alelnöke. Ez a párt neonáci, antiszemita nemzeti mozgalomnak számít.”
Hering József – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
