Jobbikos politikus volt az egyik pénzhamisító

Jobbikos politikus volt az egyik borsodi pénzhamisító – tudta meg a Napi Gazdaság.

A lap azt írta, hogy Szász István a radikális párt nyékládházi elnöke, aki tavaly képviselőjelöltként indult az önkormányzati választáson. A Jobbik sajtóosztályának tájékoztatása szerint Szász István már nem tagja a pártnak, tavaly etikai vizsgálat indult ellene, amelynek eredményét nem várta meg, hanem kilépett a Jobbikból.

Hírdetés

A férfi nyomdai mérnök, aki szintén nyomdász társával több mint 120 millió forint értékű dollárt állított elő a gyanú szerint. A hamis pénzt Ukrajnában dobták volna piacra. Megbízójuk egyelőre nem ismert.

„Jelenlegi adataink szerint a gyanúsítottak ez idáig ismeretlen társuk megbízását követően 2015 év elején megállapodtak abban, hogy hamis húszdollárosokat készítenek, amelyeket Ukrajnában hoztak volna forgalomba. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai július 31-én fogták el a két férfit, a nyomdában tartott házkutatás során a nyomozók 1826 darab papírívet foglaltak le, amelyek húszdolláros lenyomatait tartalmazták. A rendőrök megtalálták és lefoglalták a nyomdában azokat az eszközöket is, amellyel a hamisítványokat gyártották. A lefoglalt amerikai bankjegyek lenyomatait tartalmazó ívek összértéke meghaladja a 123 millió forintot” – tájékoztatott Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »